Kungsleden

443 km-en keresztül a számik földjén Svédországban

Előadó: Till Anilla

A Kungsleden, azaz a “Királyok útja” Svédország leghíresebb túraútvonala. 443 km-en keresztül vezet az északi Hemavan és a még északibb Abisko között, mely utóbbi már meg is haladja a lélektani Északi sarkkör határát. Ha Svédországból északi fényes képeket láttok, az általában itt készült. Azonban a mi 19 túranapunk során mi nem hogy sarki fényt, de csillagokat sem láttunk, hiszen a nyári időszakban az ország ezen részén egyáltalán nem megy le a nap.

Így túráztam hát másodmagammal közel három hétig sátorral. Bár a spanyol El Camino és a Magyar Zarándokút után nem ez volt az első hosszútávú túrám, korántsem hiányzott az izgalom ezen az úton sem. Európa egyik utolsó őslakos vidékén jártunk, ahol a természet szinte érintetlen, és a számik ma is úgy élnek, mint évezredekkel ezelőtt. A rénszarvascsordák gyakori látványnak számítanak, és a szerencsések akár a jávorszarvasokkal is összebarátkozhatnak, hiszen némelyikük azt is hagyja, hogy akár megsimogasd. Sokan azt mondták, hogy az Instagram-posztjaim leginkább egy IKEA-katalógushoz hasonlítottak, és ezzel nem sokat tévedtek:  Jokkmokk számomra ezen a nyáron nem egy népszerű asztal volt, hanem az útvonalunkhoz legközelebb eső számi város. Némelyik település annyira kicsi volt, hogy csak egy nagyobb család lakta, és annyira elzárt, hogy kizárólag csak helikopterrel lehetett megközelíteni. A közel 1100 méteres Tjäktja hágó felé vezető völgy például annyira elzárja a kirándulót a külvilágtól, hogy érdemes jóval előre szólni a szeretteinknek, hogy most három-négy napig nem tudnak majd elérni sem interneten, sem telefonon. Ez persze komoly elmélkedésre ad lehetőséget a célvonal előtt, de ezt a vad természeti körülmények mindvégig biztosítják. 

Az útvonal nem csak lélegzetelállító látványokban, de kristálytiszta és fogyasztásra teljesen alkalmas gleccservízben is bővelkedik. Mindemellett 15-20 kilométerenként egyszerű fakunyhók is találhatóak, ahol akár megpihenni, akár aludni is lehet. Bátran ajánlom, hogy gyere el a márciusi előadásomra és kezd el tervezni ezt a különleges sarkköri túrát akár már 2022 nyarára – ha én meg tudtam csinálni, akkor bárki! 🙂