Lengyel László

Magamról

Lengyel László vagyok, 1978-ban születtem a Nyugat-Dunántúlon. Egyetemi tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Bányamérnöki karán folytattam kőolaj- és földgázbányászat szakirányon. Életem további szakaszára nézve meghatározóak voltak az itteni élmények. A természetjárás, a bükki, tátrai túrák örök emléket hagytak bennem. Korábban is szerettem utazni, kirándulgatni, de itt nevelődtem világcsavargóvá.
Ösztöndíjjal tanultam Moszkvában, és Ukrajnában, melyek szintén maradandó nyomot hagytak gondolkodásomban. A végtelen táj, az ember által nem háborgatott őstermészet, a különleges hangulatú városok, az aranykupolák, a kvász- és pirogárus nénikék, a néha, elsőre durvának tűnő külső, és a mögötte meghúzódó igazi, orosz lélek – egy olyan világ tárult fel előttem, mely teljesen magával ragadott, és a részévé is váltam. Sok mindent már nem kívülről, hanem belülről, résztvevőként szemlélek.
Miért utazom? Azt vallom, hogy az utazás értelme az, hogy az utazó a bejárt tájak, megismert emberek által önmaga is többé váljon. Valamit be tudjon építeni ezekből az élményekből a saját életébe is. Az utazás akkor éri el a célját, ha annak eredménye nem csak egy százmilliomodik képtalálat lesz a google-ban, hanem önmagunk épülünk belőle, ki-ki saját maga lesz több általa. Én is azt vallom, amit Nacsinák Gergely írt egyik könyvében: „A turista bárhol legyen, mindent a maga képére és hasonlatosságára formál, az utazó ezzel szemben maga alakul át, és ez az átalakulás útjának célja és értelme.”

Szintén egyetemi éveim során kezdtem el a Közel-Keletre utazgatni. Először Törökország, Irán, Szíria – romvárosok, keresztes várak, “minarék és kupolák” – egy teljesen más világ. Majd a hosszabb utak (mindig tömegközlekedéssel, busszal-vonattal-stoppal, esetenként hajóval, de soha nem repülővel utazok, emiatt aztán egy szokvány turistaút Petrába, vagy a Taj Mahalhoz nálam több hónapos bumszlizást jelent): Jordánia, Egyiptom, Pakisztán, India. Ide aztán többször is visszajártam. Talán ezek a Magyarország – India utazások voltak útjaim megkoronázásai.

Vámbéry, Kőrösi, Baktay, Stein nyomába indultam, kalandok, tájak, emberek és a szó klasszikus értelmében vett utazás érdekel. Az örökké havas Himalájától a keralai őserdőkig, a 10-20 milliós metropoliszoktól az apró falvakig, úgy érzem elég nagy szeletét sikerült megismerni az országnak.
Az utóbbi években visszatértem Kelet-Európához. Ukrajna, Baltikum, és friss felfedezett kedvencem, az icipici Moldávia jelentik mostanában a fő célterületemet. Nemrég alapítottuk meg a Moldáv – Magyar Baráti Társaságot, azoknak a csodabogaraknak a gyűjtőhelyét, akik hozzám hasonlóan úgy látják, érdemes az életben nem egyszer, hanem több-kevesebb rendszerességgel is felkeresni a volt Szovjetunió második legkisebb tagköztársaságát. Ennek megfelelően aktualitások kapcsán elsősorban Kelet-Európáról szeretnék beszélni, de régi emlékeimből szemezgetve a Közel- és Közép Kelet, valamint India kevéssé ismert érdekességei is sorra kerülhetnek. 🙂

Jelenleg Budapesten élek, de nem lesz ez örökké így.

Korábbi előadások: