A veszélyes és hazánkban szinte teljesen ismeretlen trópusi betegségek- malária, kolera, dengue-láz, bilharzia, vérhas – rengeteg áldozatot követelt. Skorpiócsípések, kígyómarások, rovarok vagy korallzátonyok okozta sebeket éppen úgy kellett kezelni, mint a munkavégzés, kókuszpálma szüret idején szerzett sérüléseket.

A négygyermekes házaspár kórházat épített, orvoslakuk az európai civilizáció jelképévé vált. Az 1942-es japán katonai megszállás megváltoztatta az életet Holland-Indiákon.. A japánok elfoglalták Tahunát és a környező szigeteket. Az orvos házaspár kezdetben jó kapcsolatban volt a japán megszállókkal, de amikor megkezdődtek az ausztrál-amerikai légierő bombázásai, a viszonyuk megromlott. A japánok ellenséget láttak minden fehér emberben. A Cseszkó házaspár is gyanússá vált, mivel a kórházban bőrszínre, nemzetiségre, állampolgárságra való tekintet nélkül mindenkit kezeltek. Kémgyanússá váltak, s az orvost elhurcolták Manadóba, ahol internáló táborban, amerikai légitámadáskor egy bomba repeszdarabja oltotta ki az életét. Feleségét a japánok letartóztatták, majd 1944. november 9-én.

Tahunában hét másik helybéli indonéz előkelőséggel együtt, nagy tömeg jelenlétében nyilvánosan lefejezték, négy gyermeke szeme láttára.

A gyerekeket a helybeliek hat hónapon át szigetről szigetre menekítve bujtatták az őserdei falvakban. S bár a japánok vérdíjat tűztek ki rájuk, senki sem árulta el gyakran változó rejtekhelyüket.. A kis Cseszkó Emmát, Évát, Gyulát és Józsefet hindu nevelőnőjük és az indonéz jótevők, az orvos házaspár hálás betegei mentették meg. A gyerekeket hosszas kutatás után Richard Hardwick őrnagy vezetésével egy amerikai katonai felderítő egységnek Tagulandang szigetén sikerült megtalálni, majd Ausztráliába juttatni. Az esetről jelentést kapott Vilma királynő, akinek az utasítására a holland állam költségén nevelték fel a Cseszkó-gyerekeket.

A megrendítő történetet utazásaim és kutatásaim, a családtagokkal folytatott beszélgetéseim eredményeként derítettem fel s adom közre.