Előadó: Illés Adorján

Mesék egy 4 éves földkerülő bringás expedícióról

Utazni. Úton lenni. Átélni. Tapasztalni. Sírni. Mosolyogni. Elbukni. Felállni. Békében lenni. Mérgesnek lenni. A legenergikusabb állapotunkban bátran cselekedni.

Az egész életünk utazás. Akkor is, ha egy helyben vagyunk fizikailag, s akkor is, ha mozgunk. Tudatunk állandó. Megfigyel. A megfigyelésünk tárgyát mi választjuk ki: lehetnek ezek gondolatok, érzések, emberek, vagy akár légzésünket is megfigyelhetjük. Önmagamat megismerni Az Utazás. S ez az út végtelen, mindig van mit tanulnunk és tapasztalnunk, megértenünk. Az út során az Élet folyamatosan támogat minket. Az történik, aminek meg kell történnie. Ott vagyok s akkor, ahol és amikor lennem kell. Utazásom vezethet viharos tengereken s pálmafák között is. Jelenlétem és lelkesedésem aktív, mert szeretek élni. Tudjuk érzékelni a szeretetet, ami mindenhol, mindenben és mindenkiben benne van. Így lesz az élet adomány.

1473 nap alatt megkerültem a Földet bringával. Ez idő alatt biciklim 45000 km-t haladt 39 országon át. Idén júniusban ért véget az egyébként önköltséges expedícióm. Mikor ezeket a sorokat írom, már eltelt közel 4 hónap s úgy érzem, hogy még egyáltalán nem dolgoztam fel azt a sok csodát és kalandot, amit az utazásom során átéltem. Talán sosem fogom. Talán nem is kell. Élményeim, amiket átéltem, Indiana Jones filmbe simán beleillenének. Hatalmas hegyeken, dzsungeleken keresztül is átbicóztam, jártam óceán partokon, sivatagokban, számtalan településen.

Kis falvakon és turisták által nem ismert részeken szerettem kerékpározni. Többször találkoztam olyan lakosokkal, akiknek én voltam az első fehér ember, akit láttak életükben.
2 év alatt áttekertem Ázsiát, majd átbringáztam Ausztrálián s közte a Nullarbor sivatagon, Új-Zélandon, a Fidzsi-szigeteken és Japánba is eljutottam, ahol eltörött a csuklóm, amit öngyógyítással 1 hónap alatt rendbe tettem.

Aztán a következő 2 évben pedig Amerikát jártam be: az Egyesült Államok nyugati partján bringáztam át, ami egyébként az egyik legszebb hely, ahol valaha jártam. Az Államokból dél felé haladtam.

Eljutottam Mexikóba, ahol 9 hónapot tartózkodtam, ebből 5 hónapot egy mesébe illő helyen önkénteskedtem, megtanultam ott bambuszból építkezni, sokat tanultam növény-társításról az ottani trópusi kertben s életre szóló barátságokat kötöttem. Majd 2018 nyarán folytattam az expedíciót: átkerekeztem Közép-Amerikán, majd Panamából Kolumbiába mentem. Kolumbiába az első másodperctől szerelmes voltam/vagyok. Imádtam ott lenni. Lenyűgöző a táj és még fantasztikusabbak az emberek, akik lakják az országot. Békét, vidámságot és barátságos viselkedést tanultam a kolumbiaiaktól s egész Latin-Amerikától pedig azt, hogy milyen erőteljes is lehet egy család, ha egymást támogatják. Kolumbia után pedig Ekvádorba érkeztem, ahol 1 hónapot laktam Tonynál, a sámánnál. Mindenféle rituálékat csináltunk és nagyon sok értékes beszélgetésben volt részünk. Aztán még 2 hónapot utaztam Ekvádorban, majd visszatértem Európába, mert úgy éreztem, hogy annyi mindent láttam az elmúlt 4 évben, hogy ideje megpihenni otthon kicsit.

A visszatéréshez Madridot választottam, ahová április 18-án érkeztem. Onnan eltekertem Zaragozába, átmentem Barcelonába, majd onnan szinte végig a part mentén haladtam: Costa Brava, francia Riviéra, Monakó és Olaszország következett, s persze újabb szuper kalandok. Utolsó állomásom a hazaérkezésem előtt Ausztriába vezetett, ahol meglátogattam a KTM gyárat, ahol a bringám készült. Szeretem a természetet s utam során fákat ültettem közel minden országban. Az utolsó külföldi fát a KTM gyár területén ültettem el, ezzel is megköszönve azt a megszámlálhatatlan élményt, amit a bringám nyújtott. Életem legintenzívebb kalandját.

Június 24-ére sikerült hazatekernem szülőfalumba, Bajra. S bár fizikailag hazaértem, lelkemben továbbra is utazom.

Blogom: https://www.facebook.com/meandmybicycle.love/