Mitala Nikolett

Magamról

A geonauta fiatalokból álló baráti társaság 25 éve alakult, az alapító tagok között van a keresztapukám, Czigle György, illetve az ő nagyon jó barátja, Vadász Zsolt. A tevékenységek között szerepel a szikla- és hegymászás, túrázás és természetvédelmi tevékenységek. A fő cél a műfészekrakás, szemétszedési akciók szervezése Magyarországon, Erdélyben és a környező országokban. Körülbelül 5 éve fogant meg a gondolat, hogy hogyan is lehetne a természetrombolást prezentálni, illetve, hogy erről beszélni kell, cselekedni kell. Ez lett a Trabant Expedíció.

Amit rólam tudni kell, hogy egy nagyvárosban (Budapesten) élő, túlnyomó részt digitális környezetben dolgozó, tanuló és élő lány vagyok. Azért csatlakoztam a Trabant Expedícióhoz, hogy kipróbáljam önmagam a mai modern világ által biztosított lehetőségek mellőzésével egy olyan utazáson, amivel próbára tehetem saját magam. A lehetőségről a már fent említett keresztapu, Czigle György által tudtam.

Szerettem volna megismerni a saját korlátaimat azzal, hogy elhagyom a komfortzónám. Ez az utazási forma remek alkalmat biztosított erre.

Korábbi előadások: