Előadó: Nagy Endre

Kartellek és gerillák - utazás Kolumbia elzárt vidékein

2005-ben kezdtem utazni, de mostanra már nem csak a kalandozás számít. Párommal témákat is keresünk, olyanokat, amikről még nincs publikált anyag. Ilyen például az a FARC-gerillatábor, ahol interjút készíthettünk Őrült Ivánnal, de belógtunk Venezuela legnagyobb drogbörtönébe, a San Antonióba is, ahol együtt sörözhettem az ország legnagyobb drogkereskedőivel. Részt vehettünk egy sámán temetésén az arhuaco indiánok szent falujában, Nabusimakéban és barátjává fogadott a Calí-kartel egykori vegyésze is, aki máig kokainlabort üzemeltet Dél-Kolumbiában. 2013-ban egy hónapon át bolyongtunk Ecuador esőerdőiben, hogy rátaláljunk Móricz János magyarindiánjaira. Ha magyarul beszélő indiánokkal nem is találkoztunk, a 40 éve eltűntnek hitt Crespi-hagyatékra azért sikerült rálelnünk.

Hogy mi az utazási filozófiám? A legjobban talán a zeneszerző, Jim Steinman szavaival tudnám körülírni. Így hangzik: „Ha nem mész túl a csúcson, soha nem tudod meg, mi vár rád a túloldalon.”

Ma már nem a képeslapokról visszaköszönő látnivalók, magával ragadó tájak, bárki számára elérhető desztinációk foglalkoztatnak. Sokkal inkább a felfedezetlen vadon, a nehezen megközelíthető, elzárt közösségek és azok a mikrotársadalmak, amik miatt máig felemás Latin-Amerika megítélése. Erről szólnak az előadásaim is.

A Járatlan Utakon Fesztivál keretében szeretnélek végigkalauzolni a valódi Kolumbián azokra a helyszínekre koncentrálva, ahol máig paramilitárisok és drogtermelők írják a szabályokat, valamint gyere velem egy utazásra Venezuela elzárt vidékeire, ahol Chávezre és a szocializmusra máig úgy tekintenek, mint Jézus Krisztusra és az ő tanításaira.

Mirador Blog
Mirador Adventures