Németh Ákos (Földkerekén)

Magamról

Répcelakon, egy nyugat-magyarországi községben nőttem fel. A falusi élet nem adott túl sok lehetőséget a kalandvágyak kiélésére, így kezdetként gyerekkoromban körbebringáztam a környéket, később már a Balaton-átúszásra is kerékpárral mentem, kempingcuccal felmálházva. 17 éves koromtól fogva leginkább bringával tettem meg a szülői otthon és a kollégium, majd munkahely közti 42 kilométereket. Kétszer haza is futottam. Leszerelés után a főváros adta lehetőségekkel élve a gyermekkori álmaimhoz is közelebb kerültem. Sziklát, hegyet másztam, vadvízi kajakoztam, síeltem, vitorláztam, siklóernyőztem.

Sokáig a vendéglátásban dolgozva jutottam el távoli helyekre. Dolgoztam óceánjárón két és fél évet, Dublinban 3 évet. Kemény munkával elértem, hogy megvalósíthassam álmaim: többet látni és tapasztalni a világból. Első motoros utam gyanánt a Dublinban vásárolt motoromon hazarobogtam, hogy letegyem rá a jogsit. Másodjára már Európa déli partjain keresztül (Gibraltár érintésével) értem haza, hogy itthon készüljek az első komolyabb túrára, ami eddig 4 éven és 70.000 km-en át tartó, rengeteg kalanddal tarkított világ- és önismereti út lett.

Pillants bele az albumokba
Weboldalam

Korábbi előadások: