Oláh Róbert

Az élmény megszerzésének és átadásának összehangolása
Ingervadászat a Balkánon át, avagy hogyan oldjuk meg a tartalomgyártást esőben, szélben, sátorban és kóborkutyák között

Az Ingervadász blog-vlog ötlete réges-régi, de egy angliai kiköltözés kellett a tényleges elindulásához. A sztori a szokásos: környezetváltozás, motivációszerzés, menekülés a beszürkült hétköznapokból. Kimentem pincérnek, két hónapig kiválóan kerestem, majd gyorsan elutazgattam a pénzem egy részét, hogy megismerhessem az országot is. Az élményeimet egy blogban írtam meg, szinte napi frissítéssel. Imádtam Angliát, ráadásul a workaway munkáimnak hála pénzt is tudtam hazamenteni, így videós felszerelésbe fektettem, hogy újabb, színesebb fejezet kezdődhessen a saját történetemben.

Innentől kezdve videókon is megörökítettem a velem történő dolgokat, az idei év pedig annyira szerencsésen alakult (nyilván magunknak teremtjük meg erre a lehetőséget, csak néha az élet is alánk játszik), hogy nagyon sok helyre eljuthattam. Az előadásomban az év legérdekesebb útjáról fogok beszélni: másodmagammal Egerből indulva lebicajoztunk Konstancába, a Duna folyását követve. A tavaszi időjárást szeszélyesnek mondják, nekünk a szeszélyétől nem kellett tartani: szinte végig szakadt az eső.

Három kamerával, egy laptoppal és számos egyéb technikai felszereléssel a csomagomban ez elég nagy kihívás elé állított, hiszen elsődleges célom volt, hogy dokumentáljam az egész utat – mind írott, mind képi formában. Semmit nem szerveztünk le előre, mindössze Belgrádban vártak minket, így egy közel egyhónapos, spontán, balkáni kerékpártúra színes-szagos részleteit szeretném elhozni nektek.

Az előadás arra is kitér, hogyan tudjátok a folyamatos médiajelenlétet megoldani nehezebb körülmények között is, valamint hogyan kell mentálisan felülkerekedni az útközben felmerülő gondokon. Videók készítése és vágása, fotózás, cikkek írása, közösségimédia-kezelés az út mellől. Magyarország, Szerbia, Bulgária és Románia változatos tájait, embereit, életképeit mutatom be a kamera lencséin keresztül, valamint az emlékeimet segítségül hívva.

Valódi Ingervadászat volt ez a túra, óriási élmény, de a legkülönösebb részéről még nem írtam: az eltökéltség, hogy igenis végig velem tarthatnak az olvasók nagyon meghálálta magát: a vlog és a blog kitartó szerkesztése nem várt kapukat nyitott az életemben, hiszen jelenleg már videókészítőként és cikkíróként dolgozom.

Kedvcsinálónak itt egy beharangozó is, ha érdekel a mondandóm, akkor pedig találkozzunk az előadáson!