Olaszország szigetei

Előadó: Kassay Tamás (Spabook)

Először 1994-ben jártam Olaszországban, a Garda-tónál. Akkor még úgy képzeltem, hogy az a tenger. Azóta eltelt pár év és szerencsésen körbejártam az egész olasz csizmát és mesés szigeteit. Előadásomban ezekre a – gyakran alábecsült – szigetekre kalauzollak el benneteket. Virtuális túrát teszünk majd Capri, Elba, Ischia, Szardínia és Szicília tájain. Mesélek arról, hogy a Dunántúl méretű Szardínia felfedezése miért igényel sokszor több hetet, milyen az illata a forrongó Etnának, van-e értelme átmenni Elba kis szigetére, és végül, de nem utolsó sorban némi szentségtörést elkövetve összehasonlítom Capri földi paradicsomát Ischia római istenek által lakott szigetével.

Teszünk egy kis kitekintőt a szárazföld felé is, és Lamezia Termében természetesen beugrunk egy gyógyfürdőbe, de előtte a repülő késése miatt bebukjuk a bérelt autót, meg az aznapi szállást is no-show-val – persze azt is elmondom, mit lehet ilyenkor tenni.

Na, igen, a vezetésről is ejtek pár szót, biztos, ami biztos alapon, hátha kedvet kaptok meglátogatni a buongiornókat – akkor pedig hasznos lesz számotokra néhány gondolat.

Köszönöm, ha eljöttök!
Grazie mille, ciao
Tamás (Mr. Spabook)

Facebook
Weboldal