Több mint egy évtizeden át éltem Tel-Aviv–Jaffában, Izraelben született férjem és családom van, mégis, azaz talán inkább éppen ezért hosszú évekbe telt, mire igazán elkezdtem megismerni a fal túloldalán élő embereket.
Az első palesztinai utazásom óta újra és újra visszatértem, egyre távolabb a megszokott útvonalaktól, és egyre közelebb az emberi történetekhez. Meleg férfiként, zsidó gyökerekkel, izraeli társammal az oldalamon olyan helyekre jutottam el, ahová sokan szerint „nem lett volna szabad”.
Buliztam Ramallahban hidzsábos, tetovált lányokkal és egymással táncoló fiúkkal, törökfürdőben masszíroztak Nablusz óvárosában, Jerikóban pedig egy palesztin katona vezetett körbe minket, épp a férjemmel közös évfordulónkon.
Legutóbbi látogatásomkor önkéntesként segítettem megvédeni egy beduin falu lakóit az izraeli telepesekkel szemben. A falu ma már nem létezik. De még sok hasonló falu van, ahol emberek élnek – abban a reményben, hogy biztonságban, békében nevelhetik fel a gyermekeiket.
Nem kész válaszokat, vagy propagandát hozok, hanem történeteket, arcokat, találkozásokat. És egy felismerést: a falak nemcsak országokat és embereket választanak el egymástól, hanem sokszor minket is a saját kíváncsiságunktól.
Gyere velem a túloldalra, legalább egy délutánra.