Poroszkálok, portyázok

Előadó: Csepin Péter

A pandémia alatt Magyarországot szeltük át csapatommal lóháton, s a bezárt világot a ló újra megnyitotta számunkra. Ezekről a tapasztalatokról beszélnék a hallgatóságnak némi humorral és egyéniségemmel fűszerezve szinte stand up előadásnak álcázva.

Csepin Péter vagyok, hét nagyobb és tucatnyi kisebb  lovasút vezetője. Több mint 50 000 kilométert tettem meg eddig nyeregben A kazah-mongol-kínai határtól az Atlanti-óceánig. Életem során szereztem szúrt, vágott és lőtt sebet, kétszer épültem fel gerinctörésből, egyszer pedig térd alatt leszakadt a bal  lábam, amit sikerült megmenteni. Három gyermek apja vagyok, négy könyv írója. Hét nyelven beszélek folyékonyan, de bármelyiken kommunikálok, ha időt adnak hozzá.

A Bakony lábánál élek egy tanyán- vagy kastélybirtokon, tizenkét lovat, három szamarat tartok. Kétszer kaptam meg a Honvédelemért kitüntetés bronz fokozatát, valamint a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének is birtokosa vagyok, negyvenhat évesen pedig sikeresen végrehajtottam az Elite Challenge kiválasztó programot, jelenleg állam és jogtudományokat tanulok.

A 2011-ben megjelent útinapló: Ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen… (a Tien Santól a Bakonyig lóháton)

Videó a lovaglásról

A Fábry showban.