Rada - Radics Tamás

Transzpireneusok Trekking
840 km és 46 nap a Pireneusok gerincén

Hivatalosan Radics Tamás a nevem, de a Radát jobban szeretem, és így hívnak az ismerőseim is. Székesfehérváron születtem ’88 januárjában, és azóta éltem Veszprémben, Velencén, Kápolnásnyéken, Szegeden, Debrecenben és Kolozsvárt is. Egyetemi végzettségem szerint geológus lennék, és doktorjelöltként kötődőm még a Debreceni Egyetem Ásvány-és Földtani Tanszékéhez, bár kenyeremet jelenleg szabadúszóként; főleg túravezetőként és előadóként igyekszem megkeresni.

Egy gimis szerelmi balhét követően fordultam a sarkvidékről és magashegyekről szóló könyvek irányába, majd a Velencei-hegység nyújtotta alapokon elindulva, szépen lassan feltornásztam magam a magashegységek világába. Értem ezt úgy, hogy igyekszem életmód szerűen a hegyek között lenni és ehhez igazítani a hétköznapjaimat. Debreceni „székhellyel” elsősorban Erdély felé veszem az irányt, ahol szerintem minden megtalálható kicsiben, ami a világban nagyban megvan.

Nagytáskás útjaim során volt szerencsém járni a Pireneusokban, a Balkánon, az Alpokban, a Kaukázusban, a Pamír-, és a Tien-san hegységben is.

Előadásomat egy 2016-os túráról fogom tartani, amely során Jucával (Kiss Judit) 46 nap alatt, 840 km-t megtéve végig jártuk a Pireneusok gerincének spanyol oldalát; a Higuer-foktól (Cabo de Higuer) a Kereszt-fokig (Cap de Creus) „tisztán”, azaz a hátamon a házam elvet követve, minimális külső segítséget igénybe véve.

Az előadás során Te is „részesévé válhatsz” a kalandunknak és megtudhatod majd, hogy milyen kihívásoknak kellett megfelelnünk; hogy honnan szereztünk vizet, hogy miért nem csíptük a békésen legelésző bocikat, és hogy milyen lelki megpróbáltatásokkal szembesültünk az út alatt, és a hazajövetelt követő időszakban.

Facebook: https://www.facebook.com/tamas.radics.73
Transzpireneusok trekking videóhttps://www.youtube.com/watch?v=5XZa3kIqwDY