12+

Stoppos útjaim hatása – Új-Zélandi valóság

Előadó: Horváth Viktória

Az egyetemista létemből fakadó lehetőségeket kihasználva másodszor utaztam külföldre egy hosszabb tanulmányi útra, Új-Zélandra. Sejtettem, hogy a legtöbb időt nem az iskolapadban és könyvek lapozgatásával fogom eltölteni. Szabadjára engedtem a világ iránti érdeklődésemet. Meg akartam tapasztalni, hogy a lehetetlen leküzdésére képes vagyok. A saját lehetetlenem leküzdésére.

Egy hónap sem telt el az itthoni első stoppos utam óta, kiérve a világ végére, Óceánia kincsesdobozát nyitogatva ki akartam próbálni magam. Nem csak országot váltottam, életstílust is. A stoppolás egy teljesen komfortzónán kívüli élmény volt, nem volt azonos az akkori énemmel. Tekintetemet az égre emelve az ország fölött terpeszkedő Nagy Fehér Felhő nyomába eredtem.

Megtanultam messze lenni. A kb. 19.000 km-es távolság és a 10-12 órás időzóna eltolódás lélektanilag is megtette a hatását, meg kellett tanulnom egyedül lenni. Ehhez kaptam végtelen szabadidőt. És eleinte iszonyú nehéz volt, hogy megtaláljam magam térben és időben. Új valóságot kaptam Új-Zélandon, kívülről láttam a valódi énemet.

Az érkezésemet követően Aucklandben kicsekkoltam a Dunedinbe tartó járat indulása előtt. Úgy döntöttem, hogy beledobom magam a mélyvízbe és a maradék 1500 km-t egyedül, stoppal teszem meg az Északi-szigetről a Déli aljára. Ha már korlátok leküzdése és kitartásnál tartunk, az egyetlen terv: leérni Dunedinbe, mire az egyetem elkezdődik.

Milyen érzés kilépni a valóságból egy teljesen új életbe? Milyen élményeket ad és hogyan változtat meg? Helyezzük magunkat egy szokatlan élethelyzetbe. Izgalmas nagyon. A történet másik oldaláról egyelőre egy szót sem ejtettem, pedig meglepő összetalálkozás, ha a stoppost egy olyan sofőr veszi fel, aki ugyancsak komfortzónája szélére merészkedve megáll és az én-még-sohát megjátssza.

Egy beszélgetésre invitállak, amelyben arról ejtünk szót, hogy miért kell néha olyan döntéseket hozni, amelyek nem hétköznapiak. Néha meg kell lepni saját magunkat. Nem kell, de érdemes. Kipróbálni. Átélni, milyen egy teljesen más, szokatlan életszituáció. Hogyan mozgunk benne, hogyan érezzük magunkat, hogyan alakulnak a napjaink, milyen új szokásaink lesznek. Meddig tart bővíteni a zónát. És ehhez nem kell messzire menni.

A lényeg nem az, hogy feladok mindent és világgá megyek, s majd egyszer hazajövök a bakancslista pipákkal teli világűrbe küldése után.

Az érdekeljen, mire vágyik a szíved és mersz-e álmodni arról, hogy teljesítsd vágyát. Hajlandó vagy-e saját magad őrültségét megtapasztalni. Lefütyülve azt, mit gondolhatnak rólad mások. Vagy Te magadról. Kaland az is, ha figyelsz és elképzeled, de az igazi flow a megvalósítás közben érkezik.

Az egész 8 hónapon belül 15.000 km, s ebből 8.000 km Új-Zélandon az ott töltött alig 6 hónap alatt.

Találkozzunk a Járatlan Utakon Fesztiválon, s addig, ha van kedved, nézz be.