Szalkai Réka

Aktuális előadás:

Egyik nap sem ugyanaz a táj – a Lofoten-szigetek

Magamról

2004-ben végeztem az ELTE BTK Skandinavisztika szakán; summa cum laude állt az oklevelen. Aztán 2008-ban pedig a Filmelmélet és filmtörténet szakon diplomáztam. Utána szereztem még egy rakás „papírt”, Kultúrmenedzser és Idegenvezetői OKJ, mozdulatművész, fényképész végzettségek stb. Az első diplomám óta mindkét szakterületemen, főként szabadúszóként igyekeztem működni: a norvég és dán nyelv tanításával, fordítással, tolmácsolással és idegenvezetéssel foglalkoztam, ez utóbbit még több nyelven-spanyolul, angolul, németül és olykor még franciául is végzem – és persze magyarul, attól is függően, merre járunk. Filmtörténeti ismereteimet leginkább a filmes újságírás kapcsán kamatoztattam, és lelkesen látogattam filmfesztiválokat a világ minden táján Rotterdamtól Dubajig, hogy látókörömet tudjam szélesíteni a mozgóképes alkotások terén és tudósíthassam a magyar újságokat. Számos magyar és külföldi napilap, folyóirat hasábjain jelentek meg főképp filmmel, zenével és irodalommal kapcsolatos írásaim, interjúim, különös tekintettel a skandináv alkotókra és műveikre. Hosszú évekig tagja voltam a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének, ennek megfelelően zsűriként részt vettem norvég és lengyel filmfesztiválokon is, illetve az egyesület különböző egyéb rendezvényein, gyűlésein is. Több éven át segítettem munkámmal a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, illetve 2015 óta a miskolci Cinefestnek dolgozom: először a rövidfilmes előzsűrinek voltam a tagja, 2019 óta pedig a skandináv programért vagyok felelős.

A professzionális, hivatalos munkák mellett az önkénteskedés is mindig fontos volt számomra. Európai Önkéntes Szolgálatomat Spanyolországban (Barcelona), menekültotthonban élő nehéz sorsú ifjakkal (2005), illetve, Portugáliában, a 2007-es Cascais-i Vitorlás Világbajnokságon segédkezve „töltöttem le”, valamint itthon is önkénteskedtem különböző nevelőotthonokban, főleg roma hátterű fiatalokkal. Volt, hogy három hét alatt több mint hatvanan keresztülstoppoltuk egész Európát, hogy a Milleniumi Fejlesztési Célokról hirdessük az igét. A filmen, nyelveken és az utazáson kívül hobbim még a tánc (kortárs tánc, butoh) és a zene (koncertekre, fesztiválokra járás, 18 évig hegedültem, zenekarban is játszottam egy évtizedet legalább.)

17 éves voltam, amikor az egyik barátnőm felhívta a figyelmem az északi országokra, én leginkább Norvégiába lettem szerelmes, főleg Tarjei Vesaas “Madarak” vagy éppen Knut Hamsun “Éhség” című regényének köszönhetően. Akkoriban kellett dönteni a továbbtanulásról, s bár a család jogásznak vagy közgazdásznak szánt, én mégis a norvég szakot választottam, s mivel az odajelentkezők közül legmagasabb pontszámmal felvettek, itt és ekkor valami eldőlt. Az első egyetemi évet követően, nyáron, fent nevezett barátnőmmel befizettünk egy ELTE-s útra. Norvégia busszal; kartondobozban vittük a konzerveket, útközben mindenhol mindenből a legolcsóbbat vettük – azóta sem bírok majonézra nézni, egy a kalaptartóban megromlott ráksaláta kellemetlen utóhatásai miatt. Kempingben sátoroztunk, esőben, szélben – volt, hogy egy percet sem tudtunk aludni a vihar miatt. De amikor megláttam a határnál a Norge táblát, éreztem, megérkeztem, itthon vagyok.

Persze aztán jártam sok más országban is, több kontinensen, stoppal, hátizsákkal, de nagy luxushajón vagy éppen vitorláson is. Mint említettem, több mint 15 éve dolgozom idegenvezetőként. Mint említettem, több mint 15 éve dolgozom idegenvezetőként, számos csoportot vittem már Norvégiába, illetve helyi guide-ként is dolgoztam már az ország különböző részein.

Ezért úgy gondolom, tudom, átérzem, mi az, amire egy olyan utazó, aki nemcsak a felszínt, de a mélységet is szeretné látni, kíváncsi lehet. Amikor Norvégiáról van szó, azért picit más a helyzet. Inkább úgy beszélek róla, mint a saját otthonomról. Noha nem élek az országban, de mentálisan ott érzem otthon magam.

Természet és kultúra egyensúlya, mindig is fontos volt számomra. Valahol erről szól a doktori kutatásom is, hiszen főleg a norvég némafilmnél leginkább, a táj és a kültéri felvételek nagy mértékben inspirálták az első, úttörő mozgóképes alkotásokat. A film és a hegyek szeretete összefügg az életemben, imádok fesztiválokra járni, a világ számos vidékére elutazni a mozgókép segítségével, ugyanakkor egy valós, hegyi túra, a csípős, friss levegő megnyugtat és újabb, kreatív gondolatokra ébreszt. Budapest belvárosában nőttem fel,és erre büszke is vagyok, a fjordok kéksége azonban ugyanúgy elvarázsol, mint egy szombat hajnali kebabon való csámcsogás a Margit-hídon, egy régi, kedves barát társaságában.

Az utazás életem során különböző élményeket adott nekem: sok jót, bár olykor rosszat is, de biztos, hogy minden utammal csak nyertem végül, s ha volt negatívum, akkor az inkább nehézség, mint fájdalom volt, és utólag az ember arra is boldogan emlékszik vissza. Ha nem munka, akkor inkább szeretek egyedül menni, mert így megismerkedhetem a helyi emberekkel. Ha magam utazom, nem szeretek előre tervezni, szeretek sodródni a helyben született ötletekkel, s egy helyen több időt eltölteni. Kevesebb több szerintem. Szeretek olyan helyekre utazni, ahol beszélem a helyi nyelvet – számomra a kulcs az ember a tájban, nem csupán a pőre vidék – persze Norvégiát, de például Latin-Amerikát is ezért szeretem nagyon. Az utazás néha kockázat, helyzetfelismerés, meglepetések és gyors megoldások keveréke, és az embernek mindig bíznia kell a szerencséjében. Hogy ki tud bérelni egy egész helyközi járatot, hogy elérje a repülőjét, vagy éppen ha a tizennégy évente leomló gleccser (Perrito Moreno) megindul, akkor az egész útját tíz perc alatt át tudja szervezni.

E-mail: luciayelmundo@tutanota.com
Facebook

0