Előadó: Szarvas Mátyás

A végtelen kék - Ultramaraton a kéktúrán

A legnagyobb szerelemmé (s ezt nem párkapcsolatra értem) az a valami vált, ami itt van közel, az orrunk előtt. Mindig meg-megújuló, más arcát mutatja s az önkifejezés, önmegvalósítás ezernyi lehetőségét adja az Országos Kékkör 2 550 km-e. Pedagógusként egy generációval tizenhárom nyár alatt körbegyalogoltam, millió útravalót nyújtva ezeknek a ma már felnőtt, családos fiataloknak.

Ekkor fogalmazódott meg bennem: ez annyira csodálatos, hogy egyszer végig kell futni egyben. Egyet mondtam – s kettő lett belőle. Kiderült: a kék végtelen… Lehetőséget ad rengeteg dologra: a motiváció felébresztésére, célkitűzésre, tervezésre, cselekvésre, tapasztalatszerzésre, tudásunk bővítésére, siker- és kudarckezelésre, egyáltalán – álmodozásra és álmaink valóra váltására.

Mindez filmvásznat is kívánt. Így született meg sokak örömére két csodálatos mozi és négy üzleti-motivációs filmünk Major Gyula többszörös fesztiváldíjas rendező „tollából”, Tomanek Gábor színművész utánozhatatlan hangjával, orgánumával és narrációjával.
Miről is szól A végtelen kék?

A film borítóján ez áll:
„Mekkora elszántság kell ahhoz, hogy valaki megdöntse saját rekordját? Hogyan lehet erre testileg és lelkileg felkészülni? Körbe lehet-e futni 43 nap alatt Magyarországot a kéken? Kihívás vagy kalandvágy? Mitől végtelen a kék? Major Gyula filmje Szarvas Mátyás üzletember – extrém sportoló – tréner másfél hónapját kíséri végig az indulástól az érkezésig.”

Erről s a filmhez, a kékhez kapcsolódó üzenetekről, világlátásról, életfilozófiáról szól e szűk ötven perc érdekfeszítő formában.

Futás: www.kekkorfutas.hu
Szakmai: www.tripleadventure.com

Videók:
Bemutatkozás
A végtelen kék előzetes