Magamról
Volt egy álmom: eljutni Machu Picchuba.
Emlékszem, amikor 2007-ben eljött a megfelelő alkalom, és jelentkeztem egy útra. A jelentkezők száma nem érte el a szükségeset, így az út nem indult el. Itthon ülni viszont semmiképp nem akartam. Az ősi kultúrák valahogy mindig is magukkal ragadtak. Találtam egy másik utazást Egyiptomba, és jelentkeztem. Ez volt az első kalandnyaralásom, akkor még egy utazási irodával. Itt végül is Machu Picchu helyett láttam a piramisokat, amik szintén rajta voltak a listámon. Maga az utazás pedig egy csodálatos élményt adott, ahol hihetetlenül felszabadultan éreztem magam.
A természetet és a kirándulásokat mindig is szerettem. Egyiptom előtt Írországban dolgoztam, ahonnan többször küldtek üzleti útra. Közben sikerült szinte az egész országot bejárni, többnyire barátokkal, de volt, hogy egyedül. Ott kezdtem el a sziklamászást is, amit itthon is folytattam, és ez később kiegészült a hegymászással is. Valahogy mindig vonzottak az extrém dolgok. Az egyik szlovéniai hegymászás alkalmával kénytelenek voltunk 1700 méter felett a hóban bivakolni (szerencsére fel voltunk készülve).
Az utazások és az extrém körülmények kitágították azt a bizonyos, nagyon sokat emlegetett komfortzónámat.
Közben teltek az évek, de Machu Picchu továbbra is csak a nagy álom maradt. Az egyszeri utazás helyett viszont valami egészen más kerekedett ki. Vettem egy egy irányba szóló repülőjegyet, és egy hátzsákkal a hátamon elindultam Buenos Airesbe. Fogalmam sem volt, hogy honnan és mikor fogok hazatérni. „A többi már történelem”, ahogy mondani szokták.
Így vált végül valóra a nagy az álom. Sikerült eljutni Machu Picchuba, de hosszú út vezetett odáig. Ushuaiától, a kontinens legdélebbi csücskétől a kolumbiai Santa Martáig, a Karib-tengerig vitt az utam, és kilenc hónapig tartott.
