Előadó: Szilasi Ildikó

Szenegál, a teranga földje

Szenegálban Mame Diarrának neveznek a murid vallásalapító, Ahmadou Bamba szülőanyja, Mame Diarra Bousso után. 10 éve járok rendszeresen a Teranga, azaz a vendégszeretet földjére, Szenegálba, Nyugat-Afrika egyik legbékésebb országába, ahol egy út során valódi hagyományőrző afrikai kultúrával, szaharai homokdűnékkel, rózsaszín tóval, baobab fákkal, koba antilopokkal találkozhat az utazó. Kezdetben antropológusként a toubai zarándoklat és a Baye Fall szerzetesek és a vallási vezetők, úgynevezett marabuk misztikus világa érdekelt, majd 2012-től az Utazz Afrikába Utazási Iroda keretében másoknak is igyekszem megmutatni Szenegál szépségeit és érdekességeit, többek között a dakari „nyóckert”, a Saloum Delta Nemzeti Parkot (UNESCO), a hagyományos birkózást, vagy éppen a történelmi Saint-Louis városát is. Abban pedig, hogy felvegyük a szenegáli ritmust, az előadás elején egy fergeteges dob-show segít megteremteni az alaphangulatot.