Szirmai Gábor - Morvay Zsófi

Veterán motorral Afrikában
10 éves afrikai vergődés egy közel 100 éves veterán motorkerékpárral

Szirmai Gábor vagyok, 65 éves újságíró, géprestaurátor, múzeológus. Ez utóbbit azért merem nagyzolóan leírni, mert évtizedek óta építem saját házam melletti köztéri technikai múzeumomat Budakeszin.

Úgy vagyok – esetenként digifób túlzásokkal is – konzervatív, hogy élénk figyelemmel kisérem a jövőbe mutató találmányokat, életfilozófiákat, kozmikus távlatú kísérleteket, de mindezek gyakorlati átültetését nagyon erős kritikával fogadom. Ebből következik, hogy mérnöki, esztéta, újságírói iskolai végzettségemnek hátat fordítva a múlt értékeinek megőrzésére fordítom energiáimat írásaimban, építészeti, repülési, zenei, elektrotechnikai, járművi (főleg vasúti) … stb. kérdésekben.

Utazásaim is e célnak alárendeltek – azaz vergődéssel járnak, hiszen histórikus eszközökkel hosszabb távokat megtenni nem könnyű feladat (Pl.: bringám 1941-es évjáratú-olajosfürdős váltójú, motorom 1938-as évjáratú katonai gép, esetenként 1933-as kópiájú géppel repülök, hajóm fából készült stb.)

Úti céljaimat „értékmegőrző” szándékkal választom, főleg Afrikában és Ázsiában: histórikus vasutak, világítótornyok, erődök, coloniális építmények, missziók, elhagyott városok, víztornyok, temetők stb. dokumentálása a cél. Ezt a tevékenységet pedig nem lehet felületesen elintézni: mindig mélyen bele kell vájni az adott hely mélységeibe. Csak a helyiek tudhatják, hol vannak az engem érdeklő rejtett kincsek: közéjük kell vegyülni, velük együtt jönni-menni a „sűrűjében”.
Életem egyik legkülönlegesebb utazását egy WEHRMACHT katonai DKW-val tettem meg Afrikában, 2002 és 2016 között. Tunéziától Tanganyikán át Egyiptomig tartott a futam, melynek utolsó 3 évéhez egy kedves úti- és élettárs is csatlakozott Morvay Zsófia személyében, aki lelkesen rajzolta meg vázlatfüzetébe az utazás néhány mozzanatát.

Kis kedvcsináló az előadásomhoz:

„A helyzet a következő: megúsztam a bori mészárlást, egy órával utánam kezdődött a balhé. Megúsztam a bombázást: épp hajóra szálltam. Megúsztam a shambai lövöldözést, az előttem haladó motorost végezték ki, meg az utánam jövőt, mázli. Meg tudtam lépni a shambai háromhetes védőőrizetből a pokolba kívánt UN szerencsére nem volt a közelben. Most úgy tűnik, a motorom elveszett (a shambai szállítóhajón maradt, ahol a nádasban 57 ember próbált meg életben maradni, párat lelőttek a bunuk: tűzifát gyűjtöttek a mocsárban.

Megúsztam a shambai kolerát is, bár alig élek: visszatértem Jubába, a fővárosba. Most megpróbálok hazajutni, de rengeteg a menekült. A halottakat már eltüntették szerencsére, de a trópusi halottszag még az orromban van. Továbbmenni lehetetlen az állandó halálozás miatt.
Már rég lejárt a repülőjegyem, az ostromzárat nem tudtam áttörni, nem tudom, mikor érek haza. Pénzem fogytán. A repülőjegy nagyon drága Európába. Követség = nulla, humanitárius segítség = nem nulla, hanem negatív. Nem tudtam hazajönni, mert a shambai táborból nem tudtam meglépni, csak nagyon soká. (A lelépőket – hat halott – egyszerűen lelőttek a nem kormányerőkhöz tartozó katonák, de nagyon taktikusan nem a szögesdrót tövében, hanem távolabb.) Jövök, ha tudok. Most a jubai rendőrségen alszom a kikötőben, ahova visszamentem. Itt zavartak a viszonyok, bár már nem lövöldöznek. Próbálok hazajutni, esélyem van, de kevés. A kikötői rendőrségen alszom ma, meg még pár napot.”
(Az eredeti levélhez képest ez a diplomatikusan finomított változat.)

Könyveim: Utam a Szaharába, Mexico, Roburral Afrikában
Saját írásaim: https://afoldgomb.hu/cimkek/szirmai-vilaga

Cikkek rólam:
https://www.vasarnapihirek.hu/friss/otvaraszkent_a_vilagban
http://nol.hu/kultura/elmeelhajlo-1475491
http://bikemag.hu/magazin/interju/szirmai-gabor-vilagutazo
https://prherald.hu/?p=53575
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCZRInbySW8RurHvsT8hVfUg

0