Szűcs Tamás

Ahol a vudu a nemzeti vallás
Csirkeáldozat és vudutánc, avagy mit adtak nekünk a rómaiak. - Modern afrikai kultuszok, és antik vallások nyomában.

Szűcs Tamás vagyok, bloggerként a Fotelkalandor. Végzettségem szerint latintanár, nyelvész, ókortörténész. A közvélekedés kevés ennél uncsibb, érdektelenebb, életidegenebb szakmát tart nyilván. Amúgy évtizedek óta én sem ebből élek. (Jelenleg éppen újságírásból.)

De nem ezért vagyok itt. Hanem, nyilván, mert utazgatom, ahogy mások is. Csakhogy mindnyájunk története más.
Én nem csömörlöttem meg, nem keresem a spiritualitást, sem a kihívásokat. Elértem, amit egy átlagos ember a világnak ezen a felén elérhet – család, három gyerek (természetesen szépek), ház, és rendes munka. Nobel-díjat már nem kapok, miniszter nem lesz belőlem és nem alapítok vállalatbirodalmat.

Van aki ilyenkor elkezd lovizni, mások belezúgnak a modellvasutakba, vagy sörösdobozokat gyűjtenek.
Én meg rászoktam a világörökségekre. Drága hobbi, de sokkal menőbb, mint a sörösdoboz, és megfelel a múltamnak, érdeklődésemnek, és családilag is űzhető. Közben meg blogot is írok. Úgy vagyok vele, mint a kőműves, aki azért magának is épít egy házat, mert nem csak olyat szeretne, amilyet a megrendelő kíván. Fotelkalandor.blog.hu a címe.

Így aztán hasonlítok is a többi utazóra meg nem is. Nem adtam fel semmit az álmaimért, nem vagyok úton egész évben, nem vagyok magányos farkas, no meg fiatal sem. A hátizsákot még tán elbírnám, de hogy egy kilométer után már átkozódnék, az biztos. Nem szívesen alszom már olyan szobában, amelyikhez nem tartozik fürdőszoba, és éppen eleget utaztam lepukkant bozóttaxiban az életem során, hogy ismerjem az élményt, és ha nem muszáj, nem ismétlem meg.

Hegyet mászni is csak úgy szeretek (meg tudok), hogy kocsival felmegyünk egy kilátóhoz, és megállapítom, hogy hát ez tényleg jajj de szép. Szóval tőlem csak azt lehet eltanulni, hogy hogyan lehet három gyerek két állás, építési hitel, és számos krónikus betegség mellett is jó sokat utazgatni.

Aki viszont rátéved a blogra is, az azt is látni fogja, hogy az utazás csak az első lépés, a lényeg a megismerés, a megértés, mert azt hiszem ehhez sosem lehetünk túl öregek. Minden helynek megvan a maga története, amit elmesél nekünk, és amit tovább lehet adni. És a nélkül a sztori nélkül a hely igazán csak pár színes kép.

Ezért fogok most például a vuduról beszélni – túl a sztereotípiákon, túl a fanyalgáson , úgy hogy végül eljutunk Egyiptomig, meg Szombathelyig a történetben.

Weboldal: http://fotelkalandor.blog.hu/

0