Diákkorom óta szeretek utazni, ösztöndíjjal és egyénileg is volt alkalmam Európa egyes országait bejárnom, majd az USÁ-ban szereztem levelezőtársakat és alakítottam ki cserekapcsolatot velem egykorú fiatalokkal. Egy kamaraegyüttessel felléphettem itthon és külföldön, később szabadúszó újságíróként több kiküldetésem adódott francia nyelvterületen. Egy pályázat révén eljuthattam a Cannes-i Filmfesztiválra, pár évvel később Montpellierben egy világkiállításról tudósíthattam. Az édesanyám német nyelvtanár és idegenvezető volt, ennek okán már fiatalon magamba szívhattam az utazás élményét. Ha nyugatabbra olykor el is jutottam, mindig is vonzott a Kelet varázsa. Erre azonban az utóbbi időkig kellett várnom, hogy immár kettesben, a párommal együtt fedezzük fel a világ másik felét, többek között Indiát.

Hiszem, hogy az utazás a legjobb módja az emberek, kultúrák megismerésének, mindig is érdekeltek a különböző szokások, népviseletek és a gasztronómia autentikus környezetben. Tudjuk, hogy az élmények örökké velünk maradnak, közben átértékelődik itthoni helyzetünk, jobban vonzanak gyökereink. Környezetvédelemben dolgozóként idővel a fenntarthatóság igénye is felerősödött bennem, Indiában járva már olyan részletekre is odafordítottuk a figyelmünket, mint az érintetlen természet vagy a magunk mögött hagyott minimális ökológiai lábnyom. Megtapasztalhattuk továbbá milyen érzés, amikor a szegénységben élők között, cselekedeteinkkel a helyi közösségeket támogathattuk. Hálásak vagyunk a sorsnak minden élményért.