Előadó: Tóth Tamás

Norvik – vitorlással a világ körül

Álmaimról a port 2000-ben kezdtem leporolni, amikor beiratkoztam egy vitorlás-tanfolyamra és vettem egy balatoni vitorlást. Rengeteget gyakoroltam, öt éven keresztül szinte minden viharban a vízen voltam, ami feleségemnek nem igazán okozott örömet. Közben már a tengeri hajózással is ismerkedtem. A Norvikot 2007-ben kezdtem építeni, ami önmagában egy külön előadás témája lehetne. 2009-ben felszámoltam az amúgy jól működő vállalkozásomat és innentől kezdve csak a hajóépítéssel és a Föld körüli út szervezésével foglalkoztam, ami csöppet sem volt egyszerű feladat.

A közel háromévnyi utazás 2012 szeptemberétől 2015 júliusáig tartott. Összesen 27 crew vett részt ebben, de sokat vitorláztam egyedül is. Az egész útról van online hajónaplóm, amit szinte naponta vezettem. Lásd a http://www.norvikinfo.com/ oldalon a „Blog Book” cím alatt. Több ezer oldalas anyagra számíts, rengeteg fotóval.

Az előadásomban a különlegességeket fogom kiemelni és azt, hogy nekem mit adott a vitorlázás. Melyik volt a legérdekesebb karibi sziget, milyen egy Panama-csatorna átkelés? Szóba kerül Galápagos, Marquesas, a földi paradicsom, Vanuatu, ahol hisznek a fekete mágiában, Pápua Új-Guinea, ahol csak helyiekkel utaztam a buszon. Beszélek arról, milyen egy országba való bejelentkezés hajóval, és néhány olyan helyről, amit csak vitorlással lehet megközelíteni. Külön lesz szó a hajóstoppolásról, arról, hogyan lehet crew-ként körbehajózni a Földet. Végül pár év szünet, illetve apróbb utak után idén és jövő nyárra is tervezek utakat az Adriára, a Földközi-tengerre. S jövő ősszel remélem a Norvik ismét kihajózik Gibraltárnál az óceánra. Egy álmomat már sikerült megvalósítanom, született egy újabb: az Antarktisz.

Ha kérdésetek van, az alábbi oldalak valamelyikén nyugodtan feltehetitek, igyekszem válaszolni.

Facebook
Facebook – norvikinfo