Ici-pici totyogós korom óta, tátott szájjal néztem a dokumentumfilmeket (főképp Sir David Attenborough műveit) és álmodoztam arról, hogy talán egy nap majd én is eljutok a sárkányok, dzsungelek és idegen kultúrák földjére, ahol furcsa dolgokat ehetek, pálmafák vannak és fehér homokos elhagyatott strandok, korallzátonyokkal és színes halakkal.

Ezek az álmaim sokáig megvalósítatlanok maradtak, bedaráltak a hétköznapok, az élet. Aztán egy nap úgy keltem fel, hogy ha most nem indulok el akkor soha sem fogom látni ezeket a helyeket. Minden a legjobban alakult, úgy ahogy álmodni sem mertem volna róla. Valahogy a sors is úgy akarta, hogy kijussak Ázsiába.

Természetesen egy év Ázsia után nem volt megállás… ahogy a jó öreg Bilbo mondta Frodónak: “Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.“ /J.R.R. Tolkien/

Facebook
Weblap

Szijártó Zsófiának hívnak. Orosztanárként végeztem, jelenleg külgazdasági referensként dolgozom, de a szívem legmélyén egy világutazó vagyok, a Travel, eat, experience with Sofi blog írója. A mottóm: Utazz, ízlelj, tapasztalj!

Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis – a rövidebb utazások mellett – többször volt alkalmam külföldön élni is. Összesen 2 és fél évet éltem Oroszországban, 7 hónapot Olaszországban, 6 hónapot Ausztriában, 4 hónapot Törökországban és 2 hónapot Azerbajdzsánban. Mindenhol más és más tapasztalatokra tettem szert, talán azért is, mert különböző élethelyzetekben kellett helytállnom: diákként, önkéntesként, munkavállalóként. A rengeteg új élmény ellenére, akadtak nehezebb napok is. Ilyenkor, távol az otthontól, a szeretteimtől és a komfortzónámtól előfordult, hogy a honvágy súlya nehezedett a szívemre, vagy éppen az új helyen nem működött az odahaza megszokott szabályrendszer, melynek eredményeként idegennek és különcnek éreztem magam. De mindig fordult a kocka. Lassacskán felvettem a helyi ritmust és akklimatizálódtam, végül mindenhova sikerült beilleszkednem. Ahogy a közmondás is mondja: “Ha Rómában jársz, tégy úgy mint a rómaiak!” Így felvettem a helyi szokásokat, gesztikulációt, szlenget, öltözködési stílust stb. A transzformáció legnagyobb elismerése az volt, amikor helyinek hittek….

Majd mindig elérkezett a hazaköltözés napja is, amikor a kinti törvényszerűségeknek megfelelve próbáltam itthon is érvényesülni, ez persze nem mindig működött: újra “idegenné” váltam, ismét újra kellett gondolnom a dolgokat.

Azt hiszem a külföldön élés egyik legnagyobb előnye, hogy, ha eléggé nyitott vagy, megtanít megújulni és alkalmazkodni az új környezethez, úgy mint ahogy a kaméleon is teszi.

Sztori: Azerbajdzsánban 2 napot egy azeri önkéntes társam családjánál töltöttem. Az első vacsorára birkafejet készítettek a tiszteletemre. Ez csak akkor tudatosult bennem, amikor elém tettek egy félbevágott koponyát, amelyben még ott sorakoznak a sárgás fogak. Majdnem vegetáriánusként sokkolt a látvány, kis híján a rosszullét kerülgetett. Elmondták, hogy a rajta lévő hús ínyencség… Ha nem látom a fogas koponyát, csak a húst rakják a tányéromra, bizonyára megettem volna, de a csontról lerágni képtelen voltam. Udvariasan megköszöntem és elmondtam, hogy sajnos nem tudom megenni. Megértették és tiszteletben tartották! A salátát viszont jóízűen elfogyasztottam!

Szűcs Nóra vagyok, a külföldön élést tanítom, kutatom, a külföldön élőket támogatom önmaguk újra-megtalálásában, a nehéz helyzetek megoldásában immár több, mint 8 éve.

Azt tapasztalom, hogy sokan elfeledkeznek arról, hogy a külföldön élés viszontagságai nem érnek véget a visszaköltözéssel, hanem egy újabb, igaz, más beilleszkedési szakasz kezdődik, csak ezúttal a saját hazánkban kell újra gyökeret verni, ami legalább olyan embert próbáló lehet, mint az idegen kultúrába való beilleszkedés. Tudjunk hát meg mindent az úgy nevezett visszatérési sokkról ezen a kerekasztal–beszélgetésen, rántsuk le a leplet erről a jelenségről!

Magamról annyit, hogy több, mint 14 éve érintett meg a külföldön élés szele először. Éltem Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, a köztes időkben Magyarországon (így én is sokszor megtapasztaltam, milyen egy külföldön élés után visszatérni), jelenleg pedig több, mint 7 éve Ausztriában tanítom és kutatom a külföldön élés és visszaköltözés lélektanát a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2018-ban szereztem meg a doktori fokozatot Ausztriában, ahol a magyar nők külföldön éléssel kapcsolatos megéléseit kutattam, jelenleg pedig a külföldön élés férfi oldalát vizsgálom.

Ha többet szeretnél megtudni rólam, látogass el a honlapomra, vagy olvass bele a külföldön élő magyar nőkről írt könyvembe (Szárnyak és gyökerek – Külföldi élet – magyar nők szemével), amelyben többek között az én történetemet is megtalálod.

Sztori: Svédországból való visszaköltözésem után sokak meglepetésére nem vetettem bele magam rögtön az álláskeresésbe és munkavégzésbe, hanem időt hagytam magamnak, hogy egy ideig csak “szemlélődjek”, és több dolog kipróbálása, megtekintése után döntsem el, hova szeretnék becsatlakozni, mit szeretnék csinálni.

Angliából való visszatérés után is volt egy ilyen “szemlélődő” periódusom, de ott nehezebb volt a dolgom abból a szempontból, hogy többet formált rajtam az angliai lét, és szorosabb baráti szálakat hagytam magam mögött a visszaköltözéskor.

Neked milyen visszatérési stratégia vált be? Te hogyan élted meg a visszaköltözést?