Vizy Péter

4400km séta Budapesttől Lisszabonig (El Camino)

Fiatal koromban cserkész voltam, sokat jártam különböző túrákra, szeretem a természetet és megismerni új országokat olyan módon, amit egy egyszerű turista soha nem fog, ez pedig az a módszer, hogy keresztülsétálok az egész országon. A következő években azt tervezem, hogy Európán kívül is sétálok. 2013-ban a Spanyolországi Caminot jártam végig (800km), ez volt ez első hosszabb gyaloglásom, ezután még jobban rákaptam az ízére.

2014-ben Budapestről indultam meg többedmagammal azzal a tervvel, hogy gyalog eljussak Európán át az óceán partra a Camino jelzéseket követve. A kalandos út 5 hónap volt, majd pár nap pihenő után továbbmentem Lisszabonig, ami végül is az út végét jelentette. Induló csapattal nem maradtam végig együtt, de többnyire akadt útitársam. 158nap és 4400km lett a teljes megtett táv, ami alatt egyszer sem szálltam fel semmilyen járműre, szigorúan csak gyalogjártam az utat. Sátorban, buszmegállókban, kikötőkben, kempingekben és különböző szálláshelyeken aludtam. Vezetek blogot is, ahol minden egyes nap elolvasható.

Az előadásomat az 1400 km-es út szélsőségeire fogom kihegyezni: extrém alvóhelyek, kaják, humoros történetek.

Tovább Péter weboldalára

Galéria