Workshop

Balira utazom

Maximum 20 fő jelentkezhet erre

Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Ebben a két órában olyan embereknek szeretnék segíteni, akik Balira utaznak a közeljövőben. Segítséget adok az útiterv kialakításához és konkrét kérdésekre is megpróbálok választ adni. A korlátozott létszám miatt kérem, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik valóban Balira fognak utazni.

Mivel a workshop maximális létszáma 20 fő, így nem érkezési sorrendben történik a jelentkezők regisztrálása, hanem az fog előnyt élvezni aki valóban Balira szeretne utazni és akár már a repjegye is megvan. Továbbá, ha nagyon sokan jelentkeztek, akkor két fő jelentkezése esetén (például házaspár mindkét tagja jelentkezik) előfordulhat, hogy csak egyikőtöknek lesz hely, hogy ne vegyük el mástól sem a lehetőséget.

A workshop résztvevői 20% kedvezménnyel, 2400 Ft-ért vásárolhatják meg Bali című könyvemet a helyszínen.

Infók a könyvről

Mivel a helyek száma korlátozott, kérünk, hogy előre jelezd a részvételi szándékod.

Workshop vezetője

Harmincz Rita

Harmincz Rita vagyok, világutazó. Öt évvel ezelőtt indultam el Ázsiába, hogy úgy utazhassak, hogy ne legyen semmim, csak időm. Szinte észrevétlenül csöppentem Balira, egy apró halászfaluba, hogy őrizzem valakinek a házát egy hónapig. Az egy hónapból aztán sokkal több lett, a Sziget azonnal magába szippantott. Az év nagy részében itt van a bázisom miközben Indonézia szigeteit járom, hogy megismerjem ennek a sokszínű országnak a kultúráját, ősi szokásait, és az itt lakók természethez közeli életét.