Nőként egyedül utazni
Megcsípett a travel bug de nincs kivel menni? Indulj el egyedül, nem fogod megbánni! Az egyedül utazás ugyanis nem feltélenül jelent egyedüllétet! Pont az a szép benne, hogy szólóban úgy kapcsolódsz az új, különös világhoz, annyira merülsz el benne amennyire neked van igényed. Hogyan küzdd le a félelmedet az egyedülléttől? Hova indulj el először? Mire figyelj nőként különösen ha egyedül utazol? Mit ad, miért jó egyedül utazva világot látni? Ebben nyújtanak bátorítást, segítséget a szólóban (is) utazó vagány nők. Az első lépés nehéz, de a lányok tapasztalatai szerint aki egyszer kipróbálta a szóló utazást később már természetesen indul útnak, és nem fog azért otthon maradni mert nem talál útitársat.
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
A kerekasztal előadói
Belme Ági
Én szeretek egyedül utazni. De bevallom, akkor vagyok csak egyedül az úton, mikor én akarom. Na jó, néha akkor is, mikor a sors úgy akarja. De legtöbbször csatlakozom társaságokhoz, helyiekkel beszélgetek, utazókkal tervezzük a következő programot együtt.
Szokták kérdezni, hogy nem maradok-e le dolgokról, mikor egyedül utazom? Nem veszélyes-e? Nem szeretném-e megosztani az élményeimet?
Vannak szabályaim, amit a nagy szabadságban is igyekszek betartani. Például hogy sötétedés után nem császkálok egyedül. Hogy ha egy utca üres, akkor onnan visszafordulok. És figyelem a megérzéseimet. Van amikor egy egy programot kihagyok, vagy másik hostel szobát kérek, mert nem jó az előérzetem. És van, mikor hagyom, hogy sodorjon az ár.
Egy aranyos sztori Kubából: Egy pihenős napomon egy magyar családdal találkoztam a strandon. Beszélgetésbe elegyedtünk és kiderült ők is voltak Vinalesben. Kérdezik tőlem, hogy tudom-e hogy lehet feljutni a festett szikla tetejére, mert ők láttak ott fent valakit mászkálni. De a vezetőjük őket nem vitte fel. Én pont tudom, hogy kell oda feljutni, mert engem láttak odafönn. Kubában a belépőhöz egy koktél is jár. A térképemen láttam, hogy van egy kilátó a közelben, így megkérdeztem a bárban hiányos spanyolságommal, hogy hol van a kilátó. Gyorsan odaintették Joset, hogy mutassa meg nekem az ösvényt. Csak akkor tudatosult bennem hogy a sziklafestmény tetejére jutottam, mikor lenéztem.
Miháczi Bejja (bejjauton)
Miháczi Bejja vagyok. Egy “duracell nyuszi”, aki mindig úton van. Még vissza se értem az egyik utamról, már tervezem a következőt. A családom már nem azt szokta kérdezni tőlem, hogy hogy vagyok, hanem hogy éppen hol.
Csak 2019-ben 9 országban fordultam meg, ebből 5-ben egyedül. Ha van egy olcsó jegy vagy szembejön egy úticél a listámról nem gondolkozom, hanem lecsapok rá.
Ha a baráti társaságból senki sem ér rá, megyek hát egyedül. Egyedül utazni hihetetlen jó. Nem is tudod, míg ki nem próbáltad. Ha egyedül vagy azt csinálsz, amit akarsz és addig ameddig akarod. Megtudsz magadról olyan dolgokat, amiket nem is sejtettél, azáltal, hogy ott és akkor kell megoldj olyan problémákat, amelyekkel a hétköznapokban nem kell megküzdj.
Én az élményeket és a tudást gyűjtöm, nem a tárgyakat. Persze van olyan is, hogy hozok magammal valamilyen szuvenírt. Valami maradandót, amiről mindig arra a különleges helyre emlékszem. Mivel sokan kíváncsiak voltak, hogy hogyan utazom sokszor szólóban, kevés pénzből, szerettem volna ennek valamiféle formát adni, ezért nemrég elindítottam a Facebook oldalam és vele együtt egy csoportot, ahol „titkos“ infókat, kapcsolatokat és természetesen élményeinket osszuk meg egymással.
Legutóbb épp egy bakancslistás úton voltam, ahol az út volt a cél. Nevezetesen business classon utazni. Mivel a jegy Madridból Frankfurtba szólt, beiktattam előtte egy városnézést Madridban. Ahol egy zsebes megfenyegetett, mert mertem szólni, hogy ne a szemem láttára pakolja már ki a szegény szerencsétlen mit sem sejtő nőt előttem a lépcsőn. Jogos a kérdés: Mennyire veszélyes egyedül utazni?
Erre és a sok más kérdésedre is megkapod a választ a kerekasztalunkon.
Mihályfi Márta
Mihályfi Márta Néprajzkutató, kulturális antropológus, tanár, szüléskísérő dúla vagyok. Néprajzkutató és tanár diplomával az elmúlt 22 évben sokfelé kultúrában, országban éltem, tapasztaltam és kutattam. Utazásaimban a társadalmilag, kulturálisan, vallásilag és bármilyen módon perifériára szorult ember érdekelt. Spanyolországban a barcelonai meleg mozgalomban, anarchista és házfoglaló csoportokkal tevékenykedtem, Izraelben és Palesztinában a közös megbékélésért, míg Olaszországban különböző önfenntartó csoportban a környezetvédelemért dolgoztunk.
Az utóbbi 11 évben a szülés, a születés, az áldott állapot, a szertartások, a hagyományos értékrend és a hagyományos gyógyítás kérdése foglalkoztat.
Több évet éltem Mexikóban, ahol a hagyományos gyógyításról, a mexikói bábaságról, a szülés és születés aktuális lehetőségeiről végezhettem néprajzi-antropológiai terepmunkát és kutatást. Mexikói indián bábákkal, gyógyító asszonyokkal tevékenykedtem, otthonszüléseket kísértem, születésházakban dolgoztam, szertartások és gyógyító eljárások részese és szervezője lehettem. Ezek a személyes tapasztalások adják alapjait az előadásaimnak, a tanításoknak és a gyógyító munkámnak.
2016-ban Glastonburyben találkoztam az Istennő mozgalommal, az Istennő élő jelenlétével. A mozgalom tagjait, munkáját megismerve, a szentélyeket, a forrásokat, a szent hegyeket és labirintusokat bejárva meghatározó tapasztalásokban volt részem, melyek átformálták életemet és munkámat
Szeretek utazni, vándorlényem sokszor útra kél. Visz az út, a kalandokkal, a kihívásokkal és a tanításokkal.
Útjaimban sokféle lényem találkozik egymással: az emberi jogokért kiálló aktivista, a kíváncsi néprajzkutató-antropomókus, a vissza a természetbe természetbúvár és önismeretre törekvő belső utazó.
Az út, az útitársaim, a természet lettek a tanítóim, az elvonulások, a szertartások, a megoldandó feladatok, a betegségek mutatták meg azt, hogy abban a helyzetben ki is vagyok én távol a szülőföldemtől. A messzi utak elindítottak bennem egy valóságos belső utazást is. Rájöttem, hogy miközben utazom más országokba, más kultúrákba, egyben utazom önmagamhoz, a belső lényembe, megélve a most jelenlétét.
Molnár Kitti
Életemben először külföldön tizenkét éves koromban jártam, és bár húsz éves koromra már Európa nagy részét bejártam, mégsem tekintettem magam utazónak. A változást az hozta, hogy megismertem a párom, akivel együtt 6 év alatt 72 országba jutottunk el, azaz pontosan évi 12 országba. Valahogy ekkor lettem országgyűjtő. A projektem neve 100ország, melynek célja az, hogy legalább 100 országba eljussak. Annyit elárulok, hogy a cél már nincs is olyan messze ;).
Sztori: Már huszonévesen is sokat utaztam egyedül, éltem Spanyolországban, de jártam a BeNeLux államokban, Olaszországban, Portugáliában és Franciaországban is az egyetemi éveim alatt és utána. Miután pedig több kontinensen is megfordultunk, az egyedül való utazásban is bátrabb lettem. Kiköltöztem Albániába, ahová autóval indultam el, és egyedül be is jártam a Balkán legtöbb országát. Ezután pedig ahhoz is vettem a bátorságot, hogy Egyiptomba és Tunéziába is egyedül menjek nőként. Most pedig Latin-Amerikába indulok.