0

Kerekasztal

Volt Szovjetunió, Közép-Ázsia

A Szovjetunióról  a mai fiataloknak csak halvány képei vannak, nekünk még élő emlék.

Viszont az utódállamokban is még van egy volt szovjet feeling.  Ez ma is átsugárzik.  A múltat eltörölni nem lehet..
Itt a kerekasztalon ezt a térséget tesszük élővé, mi utazók és akik ott is éltünk egy darabig.
Várjuk kérdéseiteket, illetve aktív részvételeteket, mert egy hatalmas térségről tudunk beszélgetni, és rengeteg hasznos infót megosztunk, s tanácsokat is tudunk adni ha kérdés lesz.
Várunk mindenkit.

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

A kerekasztal előadói

Csonka Gábor (Vándorboy)

Vándorboy vagyok, nem áll tőlem messze a kalandozás. A korábbi életemben is ezt tettem, független rádióztam, Buddhista Főiskolán tanultam, világutazó lettem, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok. Egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is, 33 országban már csoportokkal is voltam.
Utazásaimról, gondolataimról  a blogomban olvashattok.
Fiatalkoromat a Szovjetunióban töltöttem, ott érettségiztem le 16 évesen. Azóta is voltam a Baltikumban, a Távol-Keleten,  és többször visszajárok a Kaukázus és Közép-Ázsia környékére. Képben vagyok, tudok érdemben tanácsokat adni, sztorizni is, ha kell… De leginkább mindenkit bátorítani akarok, hogy induljon el arrafelé, mert ugyan egyfajta múlt-utazás, de ott még más emberi kvalitások vannak, amik Európából már kiveszni látszanak.

Nagy Bendegúz

Egy ember, egy kerekesszék, egy Suzuki Jimny, hatvanezer kilométer, három kontinens, ezeregy kaland, mese-mese-meskete kezdő és haladó, gyűrődést jól bíró világjáró kalandoroknak.

’Bendegúz, a kerekesszékes világjáró’ vagyok, 1992-ben sportbaleset miatt kerekesszékkel kellett gyakorlatilag a nulláról újra tanulnom az életet. A kerekesszék nem pusztán ülőalkalmatosság, hanem mechanikus testrész. Ezt el kell hinni, el kell fogadni, még akkor is, ha nem mindenki számára nyilvánvaló. Önmagában a kerekesszék, mint olyan, mivel önállóan egy lépést sem tudnék megtenni, óriási áldás, lehetővé teszi, hogy újra emberként éljek. Erre afrikai országokban döbben rá igazán az ember: kerekesszék nélkül ember-kígyóként én is a földön csúsznék-másznék, mint az ottani mozgássérültek egy része.

Mivel utazni jó, fejben soha nem adtam fel. 1992 nagyon hideg telén a szegedi kórház Trauma IID osztályának jégvirágos ablakából irigykedve figyeltem a befagyott Tiszán csúszkáló hangyányi alakokat. Rávettem a gyógytornászt és az egyik nővért, hogy vigyenek le engem is a Tisza-partra. A jégre ugyan nem mentünk rá, de így is majdnem kicsapták mindkét segítőmet, amiért egy frissen műtött gerincsérültet kivittek a kórházból. Gyakorlatilag ez volt az első utam székkel, amit az elmúlt huszonhét évben számtalan követett.

Már szinte semmitől sem félek, nem vacogok az életemért, de nem is akarom elprédálni, mindent megteszek az életben maradásért. Előfordul, hogy félek, de a tudásvágy és kíváncsiság többnyire erősebb bennem. A biztonság inkább törékeny illúzió, amelyben hinni kell és nem rátámaszkodni.

Szeretem a kétszeresen vesztes helyzeteket, mert innen szép lehet a győzelem. Nem vagyok túlságosan óvatos, sem körültekintő ember.

Ha az lennék, nem éltem volna át azt a rengeteg kalandot. Néha szó szerint épp csak túléltem. A biztonság érzete, akárcsak a hőmérsékleté, relatív. Én ugyan jól érzem magam -40 és +40 Celsius fok között, de ha ennél jobban kileng a higanyszál, az megvisel. Amíg nem lövöldöznek, Kandahárban, a háborús Afganisztánban is szívesen szürcsölgetem a méregerős csájt, de utána bebújok a vasbeton jótékony golyóálló árnyékába.

A bajt nem keresem, de tudomásul veszem, hogy amikor Szudánban egyedül stoppolva, kezemben fényképezőgépet lengetve Darfúrt emlegetem, könnyen megtalál.

Perger István

Sokan tartják ijesztőnek, problémásnak, utazás szempontjából bonyolultnak a volt Szovjetunió utódállamait. Pedig ez jórészt nem igaz, a legtöbb országba már vízum sem szükséges. Nagy hiba lenne bármilyen okból kihagyni ezt az óriási területet. Itt van az egykori selyemút jelentős része, a transzszibériai vasút, a Don-kanyar, a Kaszpi-tenger, az Aral-tó, a Bajkál és persze az egész térségben meghatározó orosz kultúra központjai, Moszkva, Szentpétervár. Egyikbe sem nehéz eljutni.
Az elmúlt években elég jól sikerült beutaznom a térséget, a fentieken túl a Krím-félszigettől Vlagyivosztokig, a Baltikumtól a Kaukázusig, a bajkonuri űrközponttól Türkmenisztánig.
Bízom benne, hogy mások számára is tudok hasznos információkkal szolgálni.