Az ezerarcú Oroszország

– Szentpéterváron innen, Moszkván túl

Előadó: Szijártó Zsófia

Eddig összesen 6 évet töltöttem Oroszországban. Először tanulmányi céllal, részképzés keretében érkeztem Moszkvába, amelyet egy belgorodi mesterképzés követett. Már ez alatt az idő alatt sokat láttam, tapasztaltam, ám a nagy áttörés 2019-ben következett, amikor is munkából kifolyólag költöztem „Észak Velencéjébe”, Szentpétervárra. Hamarosan a szerelem is beköszöntött az életembe…

Azt mondják, lakva ismerszik meg az ember, hát, szerintem egy ország is. Egy idegen országban, az adott ország állampolgárával együtt élve meg pláne! Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. A párom, most már férjem, s egyben állandó útitársam mellett, orosz impulzusok kereszttüzében állok nap, mint nap. Az elmúlt 3 évben sok helyre eljutottunk a “Nagy medve országán” belül, amelyet a pandémia is elősegített, hiszen külföldben nem igazán gondolkozhattunk.

Az előadásom során a legemlékezetesebb élményeimet eleveníteném majd fel. Szeretném bebizonyítani, hogy Oroszország sokkal több a turisztikai ajánlatok célkeresztjében lévő Moszkvánál és Szentpétervárnál. Ezért én inkább más vidékekre kalauzolnálak el Titeket. Mert ez a két város csak a jéghegy csúcsa, az egész ország zegzugát feltárni pedig egy élet is kevés.

Hogy mire is számíthattok?
Többek között, felfedezzük a lenyűgöző Bajkál-tavat, Leningrád és Kalinyingrád megye csodáit, barangolunk a Ladoga- és Onyega-tavaknál, s nyelvrokonaiknál, Karéliában is, ellátogatunk a Szaratov hűtő „szülővárosába”, továbbá Tatár-és Mariföldre, elmerészkedünk az Északi sarkkörön túlra, majd megemlékezünk a Don-kanyarban elesett magyar honvédekről is.

Készen álltok? Akkor, Gagarin szavaival élve: „Pájéháli!”- azaz „Induljunk!”

Videó