Barangolások a Sarkkörön túl Észak-Norvégiában

– a Lofoten-szigetektől a Nordkappig télen

Előadó: Prelovszky Attila

2013 és 2015 márciusában jutottam el ismét Norvégiába, földünk egyik legszebb országába. 2013-ban a Lofoten szigetek tagjait látogattam meg. Tél vége felé sokkal kevesebb a turista errefelé, de a havas táj látványa, a terület végtelen nyugalma, a természet hihetetlen ereje bőven kárpótol minket.

A fentiek mellett mégis szép lassan nő az idelátogató turisták száma ekkor, mert a Lofoten szigeteki hóval borított hegyek télen rendkívüli látványt nyújtanak. A március közepi látogatás talán tökéletes időzítés, egyrészről a tavaszi napéjegyenlőség közeledtével bőven van időnk a nappal folyamán a hóban úszó tájat és a csendes tengerben tükröződő hegyeket megszemlélnünk, téli hajótúrára indulnunk, továbbá esténként (ha marad energiánk) a sarki fény megjelenésében is reménykedhetünk. Az előadás során megismerhetitek a téli északi sarkkörön túli Norvégiát, a Lofoten szigeteki halászfalvakat, az itt élők életét és talán kedvet is fogtok kapni a terület téli meglátogatásához. Az út egyik fénypontja volt, hogy egy speciális motorcsónakkal, védőfelszerelésekkel ellátogattunk a híres Trollfjordhoz. Az út végén vasúttal átmentem a norvég Narvikból a svéd Abisko Nemzeti Parkba, amely mintegy 20 fokkal hűvösebb, mint a golf áramlattal melegített Lofoten szigetek, de a világ egyik legjobb sarki fény megfigyelő helyének számít. A másik Észak Norvégiai kiruccanásra 2015 márciusában került sor, ekkor Tromso-tól a Nardkapp-ig jutottam hajóval, majd visszafelé autóstoppal sok-sok kaland kíséretében. Az előadáson találkozhattok a Sarki fény jelenségével is.