Prelovszky Attila

Aktuális előadás:

Barangolások a Sarkkörön túl Észak-Norvégiában

Magamról

50 éves közgazdász vagyok, 20 éves korom óta utazom.

Első külföldi útjaim a Magas Tátrába és a Radnai Havasokba vezettek, ahol rengeteg nagyszerű gyalogtúrát tettem. Ezt követte 27 évvel ezelőtt egy masszív Európai Interrail Globál körutazás egészen Skócia rendkívüli és érintetlen természeti szépségeihez, beleértve a Hebridák csodálatos szigeteit. Ezek az utak megadták az utazás szenvedélyének pilléreit. Nem csak az utazás, de már annak megtervezése és előkészítése is nagyszerű élményt jelent. Mivel az időnk utazásra kétséget kizáróan korlátozott, ezért az utazások során az alapos, optimalizált előkészítés híve vagyok.

2015 végére 83 országot látogattam meg és Földünk minden kontinensére eljutottam, számos országba volt lehetőségem rendszeresen visszatérni. Az első látogatás élménye mellett kiemelendő a visszatérés élménye. Nincs annál nagyszerűbb dolog, ha kedvenc utazási emlékeink helyszíneire visszatérhetünk. Ily módon csodálatos élmény volt anno 2010-ben 12 év után Angkort viszont látni vagy 18 év után visszatérni Capri szigetére. Rendkívül élmény volt az is, hogy két ”turista-nagyhatalomba” Kínába és Indiába 4-szer is sikerült eljutnom és ezeket a turisztikai szempontból amúgy kimeríthetetlen országokat sikerült viszonylag jobban megismernem.

Óriási élmény volt 2004 után 2013-ban és 2015-ben visszatérni Norvégiába a világ egyik legszebb országába. Felejthetetlen volt a Közel Kelet egyes országainak és legendás műemlékeinek és városainak meglátogatása is még a Szírai polgárháború előtt.

Ázsia az egyik kedvenc kontinensem, a számos rendkívüli ország meglátogatása mellett jártam egyénileg a megható és rendkívüli Tibetben, továbbá több túrát tettem Nepálban a legendás Himalájai országban. Volt részem utazni India zsúfolt vonatain, buszain, városi tömegközlekedési eszközein, a Fülöp szigetek kompjain és szárnyashajóin, a Nepal Airlines lélekvesztő kisgépein, motorkerékpár stoppal Bali csodálatos szigetén vagy akár a világ legveszélyesebb útján buszozni Bolíviában Coroico irányába.

Lehetőségem volt kétszemélyes repülőről Új Zéland fjordjait megszemlélni vagy egy pilóta mögött motoros sárkányrepülőről áttekinteni a lélegzetelállító Viktória Vízesést.

Soha nem felejtem el azt sem, hogy Grúziában a Kaukázus egyik nagyszerű régiójában kamionnal sikerült viszatérni a hegyek világából.

Az utazás passzió, tanulás és felsőfokú Önismereti tréning is egyben. Merjük meghozni a döntést, hogy induljunk neki a nagyvilágnak! Találkozzunk olyan ismerősökkel, akik szeretnek utazni! Ebben az esetben könnyen fogsz inspirációt kapni az induláshoz, akár stoppal, akár vadregényes tájakon kanyargó busszal, fapados légitársasággal vagy vonattal és átszállásokkal próbálod az utat megvalósítani. Az a felbecsülhetetlenül sok élmény, jó néhány kaland, amelyeket az utazások során átéltem egyértelműen jelentős erőt és komoly támaszt tudnak adni bármikor.

Az egyik kedvenc utazási témám a világ egyes szigeteinek, szigetcsoportjainak a meglátogatása, továbbá a világ híres hegységeinek gyalogos felfedezése.

Az utazások során fontos szempont és célkitűzés az is, hogy bizonyos mértékig megismerjem a meglátogatott régió zenéjét és hangszereit.

Korábbi előadások: