Magamról
Hátizsákos utazóként érkeztem Ázsiába 2016 októberében. Soha nem jártam még előtte a kontinensen. Mégis úgy éreztem, jönnöm kell. Felszámoltam a kényelmes, biztonságos, és jól ismert életem, és egy egyirányú repülőjegyet vettem Nepálba. Túráztam a Himalájában, szolgáltam egy vitorláshajón Thaiföldön az Andaman-tengeren, önkénteskedtem meditációs központban Kambodzsában, biciklitúráztam Indonéziában a korábban kannibálok lakta Samosir-szigetén, olajfúrótórnyok között hajóztam Bruneiba, aludtam négyezer lakásos toronyházban Hong Kongban, motoroztam Vietnamban.
A kósza gondolatot, amit az Ázsiába való indulásomkor motoszkált a fejemben, hogy hat hónap csavargás után hazatérek, és folytatom az életem ott, ahol abbahagytam, az Élet átírta. Elvezetett engem egy nyugat-malajziai szigetre, Penangra, hogy aztán ez a multikulturális és örökké pulzáló földdarab legyen az otthonom, már közel 10 éve.
Azóta többször körbeutaztam Malajziát. Részt vettem a helyi muszlim, hindu, buddhista, taoista, szikh vallási fesztiválokon, sámán szertartásokon, borneói törzsi ünnepségeken. Megfigyeltem vadon élő állatokat: elefántot, szarvascsőrű madarat, orángutánt, krokodilt, gibbont, cápát, teknőst, ráját, sokféle majmot. Láttam, hogyan élnek a Malajziai-félsziget bennszülöttjei, Borneó törzsei, és a tengeri cigányok. Különösen szeretem a két, Borneó „csücskeinek” nevezett, nehezen elérhető, és kevéssé ismert, tengerbe nyúló földnyelveket. De igazán a kedvenc utazási célpontjaim az épített civilizációtól, emberektől, zajoktól távol levő, érintetlen, malajziai esőerdők. Ebben a csodálatos, több millió éves önfenntartó rendszerben érzem otthon magam.
Mindeközben a penangi (Universiti Sains Malaysia) egyetem mesterkurzusán elvégeztem a Turisztikai fejlesztés szakot. Jelenleg pedig egy másik egyetemen (Universiti Sultan Zainal Abidin) tanulok tovább PhD-n, ahol a disszertációmat „A magyarok utazási motivációja Malajziába” témában írom, amelyhez jó kutatási alapot adnak az ideérkező turisták, akiket kalauzolok az országban.
A felfedezés vágya visz mindig újabb és újabb utakra. Nagyon fontos számomra a fenntarthatóság, a nem-ártás; tudatosan és együttérzéssel fedezni fel a világot – eszerint igyekszem élni, és eszerint utazom.
