Egy évvel ezelőtt – egy kihagyhatatlan lehetőség keretében – kiköltöztem Indiába. Erről az országról (sok ország színes-szagos-lármás-elmélyedős csokra) rengetegféleképpen lehet beszélni, számtalan módon lehet látni és érezni. Ahány szemlélődő ember jár ebben a gigantikus országban, annyiféle India létezik. Mindenkiben másféleképpen csapódnak le az élmények. Általában zajos, szemetes, büdös, színes forgatagnak látszik kívülről, de benne élni huzamosabban majdnem „embert próbáló”. Komoly és vicces értelemben is.
Egy igen furcsa város lett az otthonom, Haryana államban, Delhi tőszomszédságában (mint pl. Budaörs Budapest mellett) Gurgaonban vertem tanyát. Ez lett a bázisom, innen indultam mindig különböző államokat, városokat felfedezni, innen költöztem fel nyárra Ladakhba is. Erről most csak érintőlegesen fogok beszélni, tizenegy éves vágyam teljesült a ladakhi ott lakással.
Gurgaont viccesen csak teszkó-gazdaságos Dubainak becézzük. Elképesztő modernitás, fantasztikus üveg-, márvány-, értékes gránitépületek, hatalmas plázák, óriási piaboltok (kristálycsillárokkal), magasan futó (kb. a tizedik emelet magasságában) metrók, kétszer négy-hat-kilencsávos utakkal, remek streetart falakkal, és… tehenekkel, bokáig, olykor térdig érő szeméttel, úton-útfélen vizelő emberekkel, koldusokkal, utcagyerekekkel és katonával, biztonsági őrrel, rendőrrel. Számtalan lakópark (a rengeteg munkaerőnek köszönhetően) csillognak-villognak a maga szinte megközelíthetetlen méltóságában harminc-ötven-hetvenemeletes gigaszörny házakkal, azoknak minden szépségével és anomáliájával. Mesélek a jutiliti erkélyekről, a mókusokról és denevérekről, az örökös locsolásról (monszun idején is!), kertészekről, medencékről, városi állatpopulációkról (gekkótól a darázsfészekig). Az ünnepekről, iskolákról, munkahelyekről. Ami még fontos, minden a „csaléga” jegyében zajlik. E szóval mindent kifejeznek – magyarul: jóvvanazúúúgy. Ez a kis előadás inkább mesélés lesz az ezüstfalú templomoktól a lakástakarításig mindenféléről, amit eddig nem igazán tudhattál Indiáról. Direkt úgy időzítettem a hazalátogatást, hogy mindezt frissen el tudjam mesélni nektek.
Facebook – S. Varga Ilona
Facebook – ALionphoto
Flickr
Weboldal