Ezerarcú Peru

Előadó: Ferencz Viktória

Először csak egy álom volt. Egy meditáció során magamat láttam egy furcsa, számomra teljesen ismeretlen, ám mégis ismerős tájon, körülöttem seregnyi gyerekkel, és én beszéltem hozzájuk. Tanítottam őket. Hol vagyok? Jött a felismerés, hogy egy messzi vidéken – a perui Andokban. Jó néhány mozgalmas hónap után végül helyi lakosként az inkák Szent Völgyében találtam magam, ahol önkéntesként önkéntesekkel angolt oktattam az őslakos quechua gyerekeknek.

Tanítóból azonban hamarosan tanítvány lett – elkezdtem tanulmányozni a quechua asszonyokon keresztül a gyógynövényeket és a gyógyítást, majd ezeket beintegráltam a mindennapokba a kozmetikumaimon keresztül. 

Peruban élve és utazva egyre újabb és újabb meglepetések értek, nagyon megszerettem az országot és az embereket. Tisztelettel adózom a kultúrájuknak és annak a csodának, hogy náluk még élő az ősök hagyománya és annak tisztelete.

Előadásomban olyan helyekre kalauzollak el, amelyek nem mindennapi célpontok még az ott élő embereknek sem, valamint megismertetlek néhány érdekes gyógynövénnyel, perui szimbólummal és az ország kiemelkedő gasztronómiai kultúrájának alapvető elemeivel. Hiszen jó oka van annak, hogy a világ 10 legjobb étterme között évek óta 2 perui étterem is helyet kap.