Ha még nem múltál el 100, fedezd fel a világot Erasmus+-szal

Előadó: Kelemen Réka

Mivel az Erasmus+ program keretein belül bárki részt vehet a különböző programokon, aki elmúlt 13 éves és még nem töltötte be a 100-at, de nagyon kevesen ismerik a rendszert, ezért az előadásban ezeket fogom bemutatni.

Lesz szó rövid, akár 5-10 napos, program lehetőségekről, akár 1 éves önkéntes projektekről és kezdő, vállalkozni vágyó fiataloknak szóló programról, melyek mind az Európai Unió támogatási rendszerében valósulnak meg.

Az Erasmus+ rendszerben pedig nincs kötöttség, nem kell tanulónak lenni, nem kell egyetemhez kötődni, a kultúrák iránti érdeklődés, európai kötelékek kialakítása és a nyitottság, érdeklődés, közös fejlődés, nonformális tanulás iránti érdeklődés a legfontosabb szempontok.

Illetve ne tévesszen meg senkit a név és a program finanszírozási formája, mert többféle módon kapcsolódnak hozzá Európa területén lévő, de nem EU tagok és néhány afrikai, ázsiai és délamerikai partnerország is van, ahová lehet menni vagy ahonnan tudnak jönni programokra résztvevők.

Több mint 30 programmal a hátam mögött, melyekre pályázatot írtam társakkal, koordináltam, szerveztem, segítettem vagy csak résztvettem azt ajánlom, hogy mindenki adjon neki egy esélyt és keressen egy neki szimpatikusat, ahová elmegy résztvevőként. A választási lehetőségek pedig majdnem végtelenek, hisz az érdeklődésednek megfelelően keresel, nemzetközi környezetben veszel részt, elutazol egy új vidékre és nemzetközi barátokat szerzel, legyen az tengerparti városi helyszínen, egy kisvállalkozásnál segítve, sporton keresztül, ifjúsági programot szervezve, saját kompetenciákat fejlesztve vagy állatokkal kapcsolatos programon,

Nem szeretném az Erasmus+-turizmust népszerűsíteni, mert ez megöli a szépségét, monotonitás és hasonlítgatás lenne a vége, de összességében ezekkel a programokkal szinte bárhová eljuthatsz Európában, olyat csinálhatsz amit szeretsz, szeretnél kipróbálni és közben a fedezett költség mellett van lehetőséged egy új vidéket is bejárni.