Kelemen Réka

Magamról

Erdélyben születtem és tanultam, ahol 13 éves koromtól aktív tagja voltam az iskolai diákszervezeteknek. Az egyetemet közgazdászként fejeztem be ám a civil szervezetek világa és az emberekkel való kapcsolódás mindig is jobban érdekelt. 

Az Erasmus+ programot megismerve kezdtem komolyabban az egyesületek világa felé fordulni, ahol egyre több lehetőségem adódott és magabiztosabb lettem nemzetközi közegben is. Ennek megkoronázásaként egy Nemzetközi Civil Szervezeti Menedzsment mesterképzést is elvégeztem és lett egy kulturális egyesületem Kolozsváron.

A világot egy EVS önkéntes program nyitotta ki számomra, amelynek köszönhetően 2014-ben Magyarországra (Veszprém megyébe) kerültem. Ezalatt lehetőségem volt projektekre utazni, új országokat felfedezni, az utazásaim során nemzetközi kapcsolati hálót kiépíteni és a projekteken megismert barátoknak köszönhetően ismertem meg Vándorboyt is. Önkéntesként az 5. Járatlan Utakon Fesztiválon már ott voltam, melynek mára – már, mint képzett rendezvényszervező – a főszervezője lettem.

Amikor csak tehetem utazok, egyedül, barátokkal, családdal is, de közben igyekszem minél több szakmai projekten is részt venni, tanulni és fejlődni. Nagyon érdekel a gasztronómia is, így ha valaha is utazó blogot indítok, akkor az biztosan gasztroblog lesz :).

Időközben hivatásos idegenvezető is lettem, hogy magyar csoportokat kísérjek külföldre vagy a számomra is lenyűgöző Budapestet mutassam meg ide látogató turistáknak. 

A világ felfedezésére pedig izgalmas lehetőségnek tartom a lakóautós kalandozást is, hisz ez rengeteg szabadságot ad az embernek utazása során. Ahhoz, hogy ezt a szabadságot ti is megtapasztaljátok az idei fesztivál egyik játékán A sárga ruhás lánnyal közös és bérelhető lakóautónkat (Tranzitát) megnyerhetitek egy 2 napos útra 🙂.

Facebook
Facebook – Blue Monkey Egyesület

Korábbi előadások: