Skip to main content

Szombaton a Kétker-Étkem települ ki

Igyekszünk olyan ételkülönlegességeket összeállítani, mely jellemző egy egy országra, vagy éppen egy különleges ételköltemény.

A Járatlan Utakon Fesztiválon most az arab konyha két jellegzetes ételével, a tagine-nal (etjsd: tadzsin, azaz الطاجين), és a chakchouka-val (saksuka, شَكْشُوكَةٌ) fogunk várni benneteket!

Sinkó Borinak hívnak. 8 éve alapítottam az első kerékpáros ételfutár céget a városban (Kétker-Étkem), most pedig a Hokedli nevű levesezőt-főzelékezőt üzemeltetem a Nagymező utcában. (https://www.facebook.com/hokedli/) Kis csapatunkkal minden nap frissen készítjük el az ebédeket, napi ajánlatban dolgozunk, mely mindig a szezon zöldségeiből, helyi termelők áruiból készül. Környzetbarát módon főzünk, lebomló tányérokban adjuk az ételeket. Fontos számunkra a társadalmi szerepvállalás: hátrányos helyzetű gyerekeket oktattunk szakácsnak, a naponta esetlegesen megmaradó ételeket pedig rászorulóknak adjuk.

A Járatlan Utakon Fesztiválon most az arab konyha két jellegzetes ételével, a tagine-nal (etjsd: tadzsin, azaz الطاجين), és a chakchouka-val (saksuka, شَكْشُوكَةٌ) fogunk várni benneteket!

A tagine egy olyan egytálétel, melyben húsok, aszalt gyümölcsök, és aromás fűszerek keverednek. Mi most egy marha-aszalt szilva kombinációval készülünk, gyömbérrel, sáfránnnyal, fahéjjal, kurkumával, római köménnyel, melyhez kuszkuszt adunk köretnek, és pirított magvakat.

Vegetáriánus vendégeink számára shakshoukával, vagy, ahogy a törökök hívják menemennel készülünk, mely nem más, mint a „magyar” lecsónak egy arab változata: padlizsánnal, és cukkinivel kiegészítve. Hogy legyen mindezek mellé még egy csavar, mi zöld változatban készítjük az ételt, tehát csak zöld színű zöldségekből készül majd az étel. Mellé tojásos bulgurt kínálunk, és friss, korianderes ajrant (joghurtot) is kérhettek majd hozzá.

Várunk titeket szombaton sok szeretettel!


Vasárnap pedig a  Virág László települ ki indiai bhaktikkal, és ételekkel a fesztiválra vasárnap.

A lacikonyha kicsit máskéntFb oldalt gondozza, s ők fognak minket Indiai konyhával megörvendeztetni.

1 – sütőtökös dhalt rizzsel egytálètelként
Déltől pedig
Fűszeres paradicsom szósz sült tofuval borsóval és kókusztejszínnel.
Jázmin rizs, Papadam
Mexikói lasagne
Mangos lasszi , instant kv,  tea

A vegán és tej érzékeny érdeklődőkre is gondolunk így tofuvalkészült változatokka igyekszünk a kedvetekben járni.

Mangós Lasszi –   Mézédes joghurtos ital tömény mangó pürével. Igazi csemege. Vigyázat! Függőséget okoz.

Papadam (300.-/adag) –  Glutén és burgonya mentes, indiai lencselisztből készült kimondottan ízletes chips. 0 % cukor, E-szám és bármiféle adalékanyag, mégis 100% élvezet.

Karamellás – mazsolás halava (meleg darapuding) (400.- 2dl)   Ez az igazi téli fagyi. Megfáztál? Fáj a torkod? Halavát rá!  Búzadarából és vegan margarinból főzött forrón tálalt desszert.

Pesten meg az Atma centerben dolgoztam majd a napfényes vegan étteremben a Ferenciek terén. Onnan jöttünk Siófokra. Mindeközben is gyakran járok a budapesti templom és a Somogyvámosi Krisna völgy konyhájára is szolgálatot végezni.

Close Menu