Farkaskölyökből Kóborló Farkas
A magyar abroncs
Tollkorona miatt kényszermunka és börtön
Titkos táborozásaink
A kis indián izmosodni kezd
Indián napok a Sziklafalnál
Kóborló Farkas az Újvilágban
Huronoktól a navahókig
Heverő Bölénytől Sok rokonig

Egy hegycsúcsról néztem a lenyugvó Napot. Mágikus percek voltak ezek, részei egy ún. bölénypróbának. Egy hétre elvonultam a hegyek közé, megfogadva, hogy elkerülök minden települést, lakott helyet, sőt visszahúzódom az erdő rejtekébe, ha valaki szembe jön. Sátrat sem vittem magammal, csak egy pokrócot. A csillagos ég volt a fedelem. A hatodik napon hajnalban egy 5 méteres kötéllel kikötöztem magam egy fához, imitálva az eredeti indián naptáncot. Aznap nem ettem, nem ittam és a táncot is csak akkor hagytam abba, amikor az égen megpillantottam az Esthajnal csillagot. Az utolsó éjszakát egy csobogó forrás közelében meditálással töltöttem. Ekkor is, és később gyakran, ha magányosan üldögéltem egy hegytetőn, vagy alig parázsló kis tüzet raktam, valami megmagyarázhatatlan lelki állapotba kerültem. Nem találok rá jó kifejezést, talán a révület lenne a megfelelő, de mégsem egészen az. Felnőtt koromban sokszor megpróbáltam reprodukálni ezt a különös érzést, sose sikerült, bár 90 évesen is fel- felkapaszkodom egy sziklára, megnézni a látóhatár alá süllyedő napkorongot, vagy a felkelő teliholdat. Mindezekhez a lelki állapotokhoz társult, hogy indián játékunk, akármilyen hihetetlennek tűnik is, az 1950-es években illegális ifjúság elleni szervezkedésnek számított. Egyik néhány évvel idősebb társunk emiatt került a recski kényszermunka táborba. De erről még később.