Skip to main content

Harmincz Rita (A sárga ruhás lány) – Bali

Három évig gyűjtöttem saját élményeket, és rengeteg információt ehhez a könyvhöz. Könyvem ennek megfelelően egy rendhagyó, saját történeteket és helyi hiedelmeket, hagyományokat bemutató útikalauz, ami Bali hétköznapjai mellett fontos, naprakész információkkal, tippekkel, tanácsokkal is szolgál.

Célja, hogy bepillantást engedjen a sziget kevésbé ismert arca mögé, rávilágítson mélyebb kulturális kérdésekre, összefüggésekre, és olyan kérdésekre feleljen, amelyekre sokszor a helyiek sem tudják a választ. A könyvben levő információk saját tapasztalatokból, helyi szervekkel való beszélgetésekből valamint tanult, közösségük által elismert emberekkel, főpapokkal való interjúkból születtek.

Történeteimmel egy olyan Balit szeretnék megismertetni a kedves olvasóval, amit egy nyaralás folyamán nem ismerhet meg az ember, de az is kiderül majd, hogy milyen ezen a szigeten élni, és hogy valóban olyan paradicsom-e az itteni világ, mint ahogy azt sokan képzelik.

 

Harmincz Rita (A sárga ruhás lány) – Hogyan lettem világutazó (és hogyan lehetsz te is)? 

Ez a kötet egy inspiráló útikalauz. Azzal a céllal született, hogy ha esetleg felmerül benned az utazás gondolata, kezedbe vehess egy átfogó, tapasztalatokon alapuló kézikönyvet (adott földrajzi területre, ebben az esetben Délkelet-Ázsiára vonatkozóan), ha tetszik egy utazási bibliát, amelyet az utazás előtt vagy alatt forgathatsz.

Könyvemmel segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik alacsony költségvetésű, rövidebb vagy hosszabb hátizsákos utazást terveznek egyedül vagy többedmagukkal, Ázsiában vagy máshol. Tapasztalataim megosztása egyben ösztönzés is azoknak, akik régóta tervezik, hogy belevágnak egy ilyen kalandba, de valamiért nem merték ezt meglépni.

 

Rita könyvei az alábbi oldalon megvásárolhatóak online is: https://sargaruhaslany.com/konyvesbolt/

Close Menu