2+

Szabó Eszter (Team Superlekker)

Magunkról

Hogy ki is az a Team Superlekker? Egy főként hollandokból és belgákból álló csapat, melynek egyetlen magyar tagja jómagam. A névválasztás magyarul nem sokat mond (a Lekker szót a hollandok mindenre használják, ami jó, finom, zsír, király…), de a Superman logó már többeknek ismerős.

A csapat alapító tagjai célul tűzték ki, hogy megmutassák a komor világnak: vidáman, bolondozva is lehet nemes ügyért harcolni és cselekedni. Így hoztunk létre egy alapítványt, mely kellő keretet biztosított az adománygyűjtéshez és a mélyebb kapcsolat kiépítéséhez az SOS Gyermekfalvak holland szervezetével. Miért pont őket választottuk? Korábban is volt lehetőségünk közreműködni a munkájukban mind Hollandiában, mind Magyarországon – és úgy éreztük, támogatásunk jó helyre kerül majd. Erre A Szenegáli Gyermekfaluban bizonyosságot is szereztünk.

Blog
Facebook
Instagram

Korábbi előadások: